Aktuális

Saját magán mutatta be az eladó ruháit, de valahogy nem emiatt érdeklődtek nála

Bors

Létrehozva: 2017.03.08.

<p>Ruhákat árult a 42 éves nő az eBayen, ami miatt elárasztották férfiak levelekkel, többen még meztelen képeket is csatoltak hozzá magukról.</p>

Forrás: Facebook

A wiltshire-i Katherine MacPherson megpróbált az eBay aukciós oldalon egy kevés plusz pénzhez jutni az eladandó ruháiból, amikről képeket is felrakott, melyeket ő viselt.

A kétgyermekes anyuka elég sok ember érdeklődését felkeltette, de nem a ruhákkal. A Sunnak úgy nyilatkozott, hogy naponta akár 20 felháborító üzenetet is kapott más eBay-felhasználóktól, és szerinte az aukciós weboldal ügyet sem vet a problémájára. Ugyanis egy férfi még akkor is el tudott neki küldeni a péniszéről egy fényképet, mikor már régen letiltotta a korábbi üzenetei miatt, amikre egyébként sosem válaszolt. „Nem foglalkozik az oldal ezekkel, pedig ez már szexuális zaklatás” – mondta Katherine a lapnak.

A nő szerint olyan férfiak találták meg az oldalon, akik szándékosan olyan nőkre utaztak, akik saját ruháikat árusították ott, ráadásul szerinte ezek a férfiak az ilyen oldalakat meg is osztották egymás közt különböző Facebook-csoportokban.

A 14 éve kapcsolatban élő Katherine egyébként arról is beszélt, hogy azért mutatja be a ruhákat magán, mert így könnyebb azokat eladni. Mindenesetre azóta eltávolította a profilját az oldalról.

Az eBay szóvivője úgy nyilatkozott, komolyan veszik az ilyen eseteket, így ezt az ügyet is vizsgálják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét