Aktuális

Sáfár Anikó: Elítéltek a férjem miatt

A. T.

Létrehozva: 2015.02.22.

A rosszízű pletykákkal ellentétben Sáfár Anikó boldog expolitikus férjével, pedig sok szerepet bukott el miatta.

1. Mostanában ritkán látni színpadon. Miért?

Idáig utazó társulatokkal dolgoztam. Imádom a munkám, így ennek ellenére is vállalnám, csak már alig van mit. Nem titkolom, azon túl, hogy szeretem a színészetet, az anyagi vonzata is fontos. Ne beszéljünk arról az ötven-hatvan emberről, akik kiharcolták a csúcsgázsit maguknak. A legtöbbünk nem így él, és kénytelen még nyugdíjas korában is dolgozni.

2. Gyönyörű fiatal nő volt. A színi pályán a kiragyogó szépség áldás vagy átok?

Utóbbi. Egy rendező például azt mondta nekem: „Ancsa, te olyan szép vagy. Nem játszhatsz munkást vagy parasztlányt!”Miért ne lehetne egy parasztlány is gyönyörű? Soha nem értettem a korlátoltságot. Miért csak az örömlány vagy az arisztokrata lehet gyönyörű? 

3. Hogyan indult a karrierje?

Kétéves koromtól vonzott a tömeg, ahol lehetett felléptem. Utcai, iskolai rendezvényeken, válogatásokra jelentkeztem. Tizenhat évesen magántanuló lettem, miután kiválasztottak egy főszerepre. Egy éven keresztül képeztek, én pedig nagyon boldog voltam, noha kételkedtem magamban. Mindig szükségem volt megerősítésre. A forgatás előtt két nappal elvették tőlem a szerepet egy álindokkal. Szerintem más volt a háttérben. Sejthető. Az egész világ a szexről szól, de hagyjuk ezt. Aztán a Nemzeti Stúdióból kerültem a Színművészetire. Állandóan fegyelmi eljárás volt Baló Juli és ellenem. Nem voltunk kaphatóak a színészek számára. Még ki is rúgtak minket, miután egy előadásra sztrájkot szerveztünk a statisztáknak. Hiába vagy nagy művész, ha nincs melletted statisztéria. Major Tamást küldték követségbe hozzánk. Húsz év múlva tudtam meg, hogy olyan jellemzést kaptam, hogy minden voltam, csak fehér ember nem. 

4. Úgy tűnik, mintha elhanyagolná a szakma a korosztályához tartozó művészeket. Önt is.


Tudomásul kell venni, hogy az ember öregszik. Azokat a szerepeket, amelyeket el tudnék még játszani, a negyvenéveseknek adják. Ugyanez volt fiatal koromban is. Akkoriban a Júliákat is negyvenévesek alakították. Mondhatni, ez az én nagy tragédiám. Pedig most is formában vagyok. Negyvenoldalnyi szöveget három óra alatt megtanulok, mert egész életemben beugró színésznő voltam. Főszerepekre nem hívtak, csak ha valaki megbetegedett, akkor megkaptam a szerepét, és azok rám is maradtak. Így éltem le az életem, ami a megalázásnak egy típusa. Itt vagy, jó képességekkel, és ahelyett, hogy felhasználnák ezt, helyetted másokat emelnek fel és téged elnyomnak. 

5. Min múlt, hogy kit emeltek ki a tömegből a döntéshozók?

Ki, kinek a kicsodája. Ezen. 

6. Na, de önnek is volt háttere. Rengeteg támadás is érte, miután házasságot kötött a politikus Berecz Jánossal. 

A mai napig visszaüt, hogy kinek a felesége vagyok. Megbélyegeztek. Az irigység nagyon jelen volt az életemben. Akár a szépségem, akár a párválasztásom miatt. A házasságom szemet szúrt az embereknek. Nem azért szövetkeztünk a Bereczcel, hogy előrébb jussak. A mai napig együtt vagyunk, szeretem és szeretném, ha még sokáig velem maradna. Én már a pályán voltam, amikor megismerkedtünk. Mindkettőnket sok támadás ért a másik miatt. 

7. Mire gondol?

Őt feljelentették, hogy egy színésznővel van, engem pedig abban a pillanatban kizártak a szakmából. Piszkos dolgok ezek. Egyébként Madaras József születésnapján ismerkedtünk meg 1986-ban. Ő volt a kerítőnk. Jánosnak meghalt a felesége és Józsi úgy gondolta, passzolunk egymáshoz. Amikor először beszélgettünk, olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Nem számított a köztük lévő tizennyolc év korkülönbség sem. 

8. Szeretett férjhez menni.

Igen. Először 1966-ban mentem férjhez. Korengedménnyel. Menekültem otthonról, a szülői fegyelem elôl. A férjem ugyan filmrendezői szakra járt, de nem végezte el, civilként dolgozott. Elnyomott, nem bírta elviselni a sikereimet. Elváltunk. 1978-ban újra férjhez mentem. Mindig úgy vágtam neki a házasságnak, hogy az életem végéig fog tartani. Erre vágytam, de többször is elszámítottam magam. A másodikban az volt a bajom, hogy a gyerekem mellett nem akartam a férjemet is felnevelni.

9. A férfiak imádták a szépségét, a testét. Bátorság kellett ahhoz, hogy a hatvanas évek Magyarországán ledobja magáról a ruhát.

Azért vagyok színész, hogy amit a rendező kér tőlem, azt megvalósítsam. Ha ez volt a forgatókönyvben, akkor rákényszerült az ember. Nem mindig mondhattam, hogy nem. Jancsó Miklóssal lehetett beszélni. Az életünket és vérünket című filmben Cserhalmival kellett volna szeretkeznem, de mondtam, hogy nem szeretném. Belement. Szabó Pistát viszont hiába kérleltem, tiltakoztam, mondván, negyvenévesen idős vagyok már a szexjele­netekhez, nem érdekelte. Megcsináltatta velem. Aztán a fényképeimmel volt tele az ország.


10. Most is irigylésre méltóan néz ki.

Az ember fiatalon nem tudja magáról, mennyire szép. Csak később, mikor elmúlsz ötven döbbensz rá, hogy egykor minden a helyén volt rajtad. Lelkileg egyensúlyban vagyok önmagammal. A családom rengeteg örömet ad. Áprilisban fog érkezni a harmadik lányunokám. Nem foglalkozom az idő múlásával. Annak idején beprogramoztam magamba, hogy aktív és egészséges maradjak, hogy a lányom ne egy rozzant öregasszonyt kapjon, ha felnő. 

+1Hogyan tölti a szabad-idejét? 

Imádom a természetet, a növényeket, az állatokat, az otthonomat. Befogadó alkat vagyok. Szívesen főzök, kényeztetem a szeretteimet, és gyógyítom őket, ha betegek. A kutyámat az agyvérzésből is kigyógyítottam. Van egy kis kertem, de az dugig van mindennel. Még kiviültetvényem is van. Évente egy mázsa kivim terem, amit aztán szétosztogatok a családoknak, barátoknak.

1940-es évek

1948. szeptember 3-án születik Budapesten, szülei harmadik gyermekeként.

1950-es évek

Nem szeret óvodába, iskolába járni, nehezen illeszkedik be a közösségbe. Az újpesti Komját Aladár Általános Iskolában kezdi meg elemi tanulmányait.

1960-as évek

A Kanizsai Dorottya Gimnázium tanulója, de felfigyel rá a filmes­ szakma, így magántanuló lesz. Színészképzőbe jár, majd a Nemzeti Stúdióba. Harmadik próbálkozásra jut be a Színház és Színművészeti Főiskolára. Filmezni kezd. Első szerepe a Harlekin és szerelmese.
Házasságot köt civil kedvesével.

1970-es évek

Színészdiplomát szerez. A Thália Színházhoz szerződik, majd a Mafilm társaságának lesz tagja. Házassága tönkremegy, újra frigyre lép. Megszületik lánya, Viktória. Sok filmben vállal szerepet.

1980-as évek

A kecskeméti Katona József Színház művésze, majd a Magyar Szinkron és Video Vállalat Szinkron Társulatának tagja. Játszik a Radnóti Színházban is. Harmadszorra is férjhez megy. Választottja Berecz János politikus. A kapcsolat miatt sok támadás érte – Berecz komoly pozíciót töltött be az állampárti időkben –, ám ő nem törődött vele, azóta is hűséges társa.

1990-es évek

Rengeteg támadást kap a házassága miatt. Tehetségét egyaránt kamatoztatja filmekben és színházban.

2000-es évek

A Vidám Színpad társulatának tagja. Nagymama lesz. Napjainkban sem enged megállást magának. Ha nem láthatjuk színpadon, akkor a családját kényezteti. Alig várja harmadik unokája születését.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten