Aktuális

Rubint Réka: Apu itt van velem

Bors

Létrehozva: 2019.05.10.

<p>A fitneszedző februárban vesztette el az édesapját, Imre bácsit, akit a mai napig nem tudott elengedni. Folyamatosan érzi a jelenlétét, ez valamelyest megnyugvást ad neki, de tudja, előre kell nézni. Réka meglepő őszinteséggel mesélt a Lokálnak az elmúlt időszak nehézségeiről.</p> <br />

Forrás: Lokál

Óriási sikert aratott Rubint Réka és férje, Schobert Norbi a Fitbalance-on, ahol ismét több ezer embert mozgattak meg. A rajongók egyszerűen imádják őket, a házaspár életigenlése, energiája és egymás iránti szeretete pedig sokak számára példaértékű lehet.

– Elképesztően hálás vagyok azért a sok jóért, amit az emberektől kapok, ők a legnehezebb percekben is képesek energiával feltölteni, amit nem tudok nekik eléggé megköszönni. Amiért még szintén nagyon hálás vagyok, az a férjem, aki a kapcsolatunk eleje óta a tenyerén hordoz, nem telik el úgy nap, hogy ne dicsérne meg, ne mondaná el, hogy mennyire szeret. Mindenben támogat, ő a másik felem – kezdte a Lokálnak Rubint Réka, aki úgy véli, hogy a sport és a családi béke a legnagyobb tragédiákra is gyógyír lehet. Édesapját három hónappal ezelőtt vesztette el szívbetegségben, a jelenlétét viszont még mindig érzi.

– Pénteki napon ment el apu, szombaton pedig három edzést kellett tartanom, még most is beleborzongok, ha visszagondolok. Akkor is hasonló élményben volt részem, mint a Fitbalance-on, az emberek szeretete rengeteg erőt adott. Tudtam, hogy ha arra a pályára megyek, ahol otthon érzem magam, az a lelki mélypontról képes kibillenteni, de persze így is nagyon nehéz volt feldolgozni a történteket. Norbi mint mindig, ezúttal is a támaszom volt, de segít az a tudat is, hogy apu még itt van velem, csak épp már más formában. Mi az erdő szélén lakunk, és bármikor hazamegyek, mindig ott vár az út szélén egy szarvas, hiszem, hogy a lelke ott él tovább benne, hisz imádott vadászni. Csodálatos ezt látni, mégis tudom, hogy idővel el kell engednem, de most még nem megy, remélem hamarosan sikerülni fog – tette hozzá Réka.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713466818
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142320_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713466818
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141351_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713466818
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713466818
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze