Aktuális

Rövidzárlat okozta a Notre-Dame tragédiáját

Bors

Létrehozva: 2019.04.20.

A leégett párizsi katedrális felújítása évekig elhúzódhat, de az épület előtti téren ideiglenes fatemplom épül a hívőknek.

Forrás: AFP

A világ még nem ocsúdott fel a párizsi Notre-Dame leégése okozta sokkból, de legalább már az nyugtatja a kedélyeket, hogy kiderült, mi idézhette elő a hétfői tűzvészt. A francia bűnügyi rendőrség egyik vezetője azt mondta, feltehetően elektromos rövidzárlat, bár biztosat nem tudnak, mivel a nyomozókat biztonsági okokból még mindig nem engedték be az épületbe. 

Közben a párizsi városháza jóváhagyta a Notre-Dame rektorának, Patrick Chavet püspöknek az ötletét, miszerint, ha a műszaki feltételek lehetővé teszik, építsenek egy kisebb, ideiglenes fa­templomot a székesegyház előtti téren, hogy a XII. századi épület restaurálása alatt a hívők ott imádkozhassanak. Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere bele is egyezett, hogy kölcsönadják a célra a Notre-Dame előtti tér egy részét, és a rekonstrukció alatt megnyithatják a templomot a látogatók előtt.

Az M1 aktuális csatornának Lővey Pál, a Magyar Tudományos Akadémia művészettörténeti intézetének tudományos tanácsadója azt mondta, valószínűleg jól restaurálhatók lesznek a Notre-Dame-ból elszállított műkincsek, mert nem annyira sérülékeny tárgyak, és sikerült akkor kimenekíteni azokat, amikor a tűz még nem tett bennük jelentős kárt.

Hozzátette azonban, hogy az oltár falain lévő tizenhárom nagyméretű oltárképet csak az oltás után tudták kivinni, ezekben a korom, a füst nagyobb kárt tehetett. Az épület nagy része szerencsére nem sérült komolyabban, az északi tornyon sikerült gyorsan eloltani a tüzet, valamint a szentélykörüljáró és a mellékhajó is átvészelte a tűzvészt.

Jó hír, hogy a Notre-Dame kaptárjaiban élő mintegy két­száz­ezer méh is túlélte a katasztrófát. A katedrálishoz hozzáépült sekrestye tetején lévő kaptárak évente 25-25 kiló mézet termelnek 2013 óta, amelyet a Notre-Dame dolgozói vásárolnak meg.

Emmanuel Macron francia elnök a napokban kijelentette, szeretné, ha öt éven belül befejeződne a katedrális újjáépítése, ám szakértők irreálisnak tartják az államfő tervét, szerintük ko­rántsem biztos, hogy a 2024-es olimpiára befejeződik a beruházás. Sőt napvilágot látott olyan becslés is, amely egy évtizedre teszi az újjáépítés határidejét. A Notre-Dame katasztrófája mindenesetre az egész világot megmozgatta, már az első huszonnégy órában több száz millió euró érkezett az újjáépítésre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült