Aktuális

Rossz szokásaival őrjíti meg párját a férfi

Hu-Zo

Létrehozva: 2012.09.17.

Már megint a szoba közepén van a levetett zoknid, és a vizes törölközőt is az ágyon hagytad! Lássuk be, sok párkapcsolatban falra másznak a nők párjuk idegesítő szokásaitól. Vajon miként lehet változtatni mindezen?

Rendetlen vagy! Nem vagyok a szolgád, hogy helyetted pakoljak! Megannyi családban morgolódnak a nők nap mint nap párjuk szörnyű szokásai miatt. Egy internetes felmérés szerint a hölgyek fele a fürdőszobai etikett hiánya miatt haragszik kedvesére, 23 százalékuk az ágyon felejtett vizes törülköző miatt bosszús, míg 15 százalék szerint életük párja hajlamos összekeverni a padlót a ruhás­szekrénnyel. A többiek különféle okokat jelöltek meg, mint például az asztalon hagyott üres sörös doboz, vagy a ledobott kabát.

Orosz Barbi is hasonlók miatt bosszankodik sok esetben. – A páromnak gyönyörű öltönyei vannak. Talán ezért is idegesít, amikor hazajön és csak úgy levágja az ágyra, vagy a székre a zakóját és a nadrágját. Nem látja be, hogy így hosszabb távon eltűnik az él belőle a vasaláskor – mondja a színésznő, aki igyekszik rendet tartani a lakásban. – Anyukáméknak volt bejárónőjük, így én is úgy nőttem fel, hogy természetes volt, hogy elpakol valaki. Most nekem kell rendet tartanom, de annyira nem esik nehezemre.

István Dani önkritikusan elismeri, hogy bizony vannak idegesítő szokásai. – Például a fogkrémes tubusra soha nem teszem vissza a kupakot, így estére, vagy éppen reggelre mindig beszárad. A ruháim tekintetében sem vagyok rendmániás, ugyanis lefekvés előtt mindig leszórom az ágy mellé azokat, majd 3–4 nap után magam pakolom össze.

Vajon miért idegesítőek mindezek a nők számára? Talán félreismerték párjukat, amikor összebútoroztak? – Amikor először találkozik egy pár, pont az otthonról hozott minták ellenkezője válik vonzóvá a másikban, ám később mindig azt a mintát fogadjuk el, amit otthonról hozunk – mondja Horváth Magdolna. A család -és párterapeuta egy érdekes esetet is megemlített saját praxisából.

– Az egyik férfi kliensem azt mondta: annak idején az tetszett meg a párjában, hogy az rendszeresen úgy csinált az orrával, mint a nyuszi. A párterápián pedig kijelentette, hogy a felesége csúnyán fintorog – mondja a szakember, aki szerint valamennyire a párok is formálják egymást, ám ha a nők azt szeretnék, hogy kedvesük ne legyen mondjuk rendetlen, akkor figyelembe kell venniük egy nagyon fontos dolgot.

– Ha egy nő zsörtölődik, azután mindig elpakol a párja után, akkor az soha nem fog megváltozni. Csak úgy lesz tere a másiknak, ha hagyjuk. Lehet, hogy nem az első nap, nem is a másodikon, de előbb-utóbb el fogja tenni a levetett zoknit, a sörösüveget, vagy a nadrágját.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487512
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze