Aktuális

Rossz szájízt ad a kólareklám a soundos botrány után

Címkék
Pepsireklám

Bors

Létrehozva: 2016.07.17.

Alaposan melléfogtak a marketingesek. Olyan, mintha csak a Balaton Soundon ájultan talált lányok történetét vették volna filmre addig, amíg becsalták őket a backstage-be.

Önfeledten bulizó fiatal lány táncol egy fesztivál színpada előtti első sorban, akit azonnal kiszúr az éppen a porondon zenélő zenekar egyik tagja. Nyár van, jó kedv, fesztiválszezon, egy kis flört – a fiú és a lány láthatóan egyből megtetszik egymásnak, később pedig mindent megtesznek, hogy ismét találkozzanak a tömegben. Naná, hogy a nagy találkozás sem marad el, és a srác már húzza is magával a sorok között az egy szem kiválasztottat, aki vele élvezheti tovább az estét zárt körben.

Gyanítjuk, sokaknak eszébe jut Bényi Ildikó lánya és barátnőinek esete ezen képsorok láttán. Nekik épp addig a pontig volt önfeledt az ő nagy estéjük, az ő nagy pillanatuk, amíg kedvenc zenészükkel testközelben találkozhattak, amíg a DVBBS zenekar tagjaival beléptek a backstage-be. Éppen eddig tart ez a reklámfilm.

A Pespi megérzésünk szerint most alaposan melléfogott ezzel a reklámmal, pedig tudjuk, nyilván jóval a Soundon történtek előtt forgatták, talán nem is Magyarországon. A kisfilm viszont azóta is megy a tévében és a balatoni fesztiválon történtek fényében egyáltalán nem pozitív az az életérzés, amit sugall...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól