Aktuális

Rokonai után kutat Zámbó Krisztián - Kiderült, nemesi vér is csörgedez az ereiben

uv

Létrehozva: 2020.04.03.

Zámbó Jimmy legidősebb fiát nem hagyja nyugodni, vajon hány Zámbó nevű ember él Magyarországon, így keresésbe kezdett. Azt sem bánná, ha vérrokonra találna közben.

Mindenkiből mást hoz ki a karantén, valaki edzéssel üti el az időt, más főzni tanul, Zámbó Krisztián viszont ennél jóval nagyobb fába vágta a fejszéjét. Zámbó Jimmy elsőszülött fia alapos kutatásba kezdett a közösségi oldalain.

Kíváncsi lettem, hány Zámbó létezik még rajtunk kívül az or­szágban, a közösségi oldalak ugyanis tele vannak a névrokonainkkal, Dunát lehet rekeszteni a Zámbókból. Sőt régebben már kiderült, hogy egy kisebb falu negyedét is így hívják, szóval akár még vérrokon is előkerülhet – meséli a Borsnak Krisztián, aki fellépésén is találkozott már Zámbó nevű rajongójával, akiről kiderült, hogy szegről-végről rokonok.

Krisztián a Borsnak elárulta, hogy korábban is kutatta már a családfájukat, és nemhiába.

A nyomozás során fény derült rá, hogy nemesi vér csörgedezik az ereiben.

Édesanyám, Csoma Verona révén a felmenőink között akad kékvérű, édesapám oldalán nem tudok ilyesmiről. Remélem, attól, hogy köztudottan nagy hódolója volt a szebbik nemnek, nem bukkanok új testvérekre. Mondjuk az örökségről már húsz éve lecsúsztak – mondja viccelődve az előadó, aki pár éve családi címert is tervezett már a családnak. 

– Van Zámbó-címerünk, amit én magam találtam ki, és fel is tetováltattam magamra, csak még nincs kiszínezve. Erre nagyon büszke vagyok. 

Az előadó egyébként épp Balatonon időzik menyasszonyával együtt, Zsuzska édesapjánál töltik a karanténidőszakot.

– Nem panaszkodom, van nagy udvar, az apósom egy aranyember, végre van időm a YouTube-oldalamat fejleszteni, de azért hiányzik a városi pörgés, a fellépések.

Zsuzskával is jól va­gyunk, bár az elmúlt három hét alatt azért, bevallom, volt, hogy legszívesebben egy kanál vízben megfojtottuk volna egymást – nevet fel Krisztián, akinek azóta visszaállt a magánéletében a harmónia, de úgy érzi, a mostani időszak igazi próbatétel a pároknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól