Ritkítják a Heti Hetest

Ritkítják a Heti Hetest

RTL II
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 18. 10:50
Bors

A Heti hetes nézői már tavaly meglepődtek, amikor kiderült, hogy hónapokat kell várni a közéletet kiveséző műsor folytatására, most azonban az is kiderült, hogy idén már jóval kevesebb adást is tervez az RTL - írja a Blikk.

– December legvégén a csatorna vezetősége közölte velünk, hogy 2017-ben 40 adás helyett csupán 16 lesz. Már­cius-áprilisban, majd október-novemberben, megosztva – mondta Ónodi.

A producer azt sem tagadja, hogy gazdasági okai vannak a ritkításnak.

– Rettenetesen meglepődtem. Sokan azt kérdezgetik, hogy politikai összeesküvés áll-e a dolog hátterében, de ez ostobaság, hiszen a Híradó bizonyítja, hogy nem szólnak le fentről. Az ok, amivel a vezetőség érvélt, gazdasági. Nem arról van szó, hogy a vendégek sztárgázsit kapnak, hatalmas technikai igénye van a műsornak. A vendégek nem is ebből élnek meg, nem ez a fő bevételi forrásuk – mondta Ónodi György.

A Blikk megkereste a csatornát is, hogy mit terveznek a műsorral. – A Heti Hetes az RTL egyik legrégebbi és legsikeresebb brandje. Nagyon fontos számunkra ez a műsor, a jövőben is számolunk vele, ezért gondoljuk úgy, a Heti Hetesnek meg kell újulnia. Az idei évben a rövidebb szezonokra építve működik egyébként az RTL másik szórakoztató műsora, a Showder Klub is. A Heti Hetes a mai napig hozza azokat a számokat, amit elvárunk tőle, hogy az RTL II-n, ami egyébként csatornaátlag- vagy a feletti mutatókat jelent. Ez pedig egy jól működő formátum így – nyilatkozta Kolosi Péter, RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.