Aktuális

Ritka betegség: évek óta először nem aludta át a karácsonyt a 12 éves fiúcska

Bors

Létrehozva: 2016.12.30.

<p>Hosszú ideig nem is sejtették, mi a baja, noha hónapokat aludt át.</p>

Rendkívül ritka betegségben szenved az angliai Nottinghamshire-ben élő Connor Prince: a Kleine-Levin szindrómát nem véletlenül nevezi a köznyelv Csipkerózsika szindrómának. A betegek hosszú időszakokat - néha hónapokat is - alszanak át, és jó ideig ébredés után is rendkívül kótyagosak. Gyakran számolnak be olyanokról, hogy az ébredés utáni órákból szinte semmire sem emlékeznek.

Connor 2012 novemberében olyan hosszú álomra szenderedett, hogy csak 2013 januárjában tért magához - azaz szó szerint átaludta a szeretet ünnepét. A kisfiú hasonlóképp tett az elmúlt években - pont ezért hatalmas meglepetés volt szülei számára, hogy évek óta először együtt karácsonyozhattak a kis Connorral - írja a Sun. 

„Az utóbbi évek nagyon megerőltetőek voltak a családunk számára. Az ünnepekkel sem tervezhettünk, és a munkámat is fel kellett adnom, hogy vigyázhassak Connorra” - nyilatkozta a 12 éves fiú édesanyja, Dana. 

A nehézségeket csak tetézte, hogy eleinte félrediagnosztizálták a gyermeket: úgy hitték, krónikus fáradtság-szindrómában (CFS) szenved, így az orvosok azt javasolták, ha túl sokáig aludna, mindenképp fel kell kelteni - végül azonban kiderült, hogy Kleine-Levin szindrómás. „Az utóbbi években szörnyűek voltak a hangulatingadozásai. Amikor lent van, depressziós, azt hiszi, senki sem szereti őt, még az öt kutyánk sem. Egy édesanyának ezt hatalmas szívfájdalom hallani...” - mesélte Dana. Fia állapota csupán 1000 embert érint világszerte - és nincs ismert gyógymód rá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713475214
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713475214
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713475214
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713475214
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze