Aktuális

Retteg a pornós, hogy férje belehal a szexbe

Bors

Létrehozva: 2016.12.01.

Kejsarin Chaichalermphol, művésznevén Nong Nat, a thai származású ex pornólegenda, korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egy nála kétszer annyi idős férfival házasodott össze - írja a Mirror. A hölgy most saját bevallása szerint atttól tart, férje szívinfarktust kap szex közben.

A pár a házasságuk első két évében a férj külföldi munkái miatt mindössze havi egyszer tudott találkozni, ezért eléggé elhidegültek egymástól. “Az elején még nem randiztam senkivel, kacérkodtam a szakítás gondolatával, végül beismertem, hogy megcsaltam, de megbocsájtott” - mondta a 31 éves Nong Nat, aki a kapcsolatuk elején minden rosszakarót igyekezett megnyugtatni szerelmük őszinteségéről és tisztaságáról.

Állítólag az első néhány évben nem túl gyakran, de azért volt szex. "Ezzel semmi gond nem volt, hiszen nem csak ezért voltunk együtt. Haroldnak gyógyszert kellett szednie szívbetegsége miatt, ezért rettegtem, hogy egyszer leáll a szíve szex közben" - tette hozzá a nagymellű pornósztár.

Jelenleg a férfi egy kórházban fekszik, ahol egy beavatkozáson esett át a közelmúltban, amiről a lány posztolt is egy képet Instagram oldalán. 

Mielőtt kilépett a pornóiparból, Kajserin ellen vádat emeltek a felnőtt filmekben játszott szerepei miatt, amiért pénzbírságot és hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott 2003-ban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525012
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525012
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525012
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor