Aktuális

Részben elismerte bűnösségét az újságírónőt torkon szúró támadó

Bors

Létrehozva: 2017.10.24.

Részben elismerte bűnösségét kedden egy moszkvai bíróságon Borisz Gric orosz-izraeli állampolgár, aki egy nappal korábban az Eho Moszkvi rádió szerkesztőségében megkéselte Tatyjana Felgengauer műsorvezetőt - írja az MTI.

A férfi ellen emberölési kísérlet miatt vádat emeltek, a törvényszék elrendelte letartóztatását. Gric elismerte, hogy megsebesítette Felgengauert, de tagadta, hogy meg akarta volna ölni. 

Az ügyben folytatott vizsgálatot Alekszandr Basztrikin, a súlyos bűnügyeket vizsgáló Nyomozó Bizottság (SZK) igazgatója személyes ellenőrzése alá vonta. A hatóság előírta Gric elmeorvosi vizsgálatát, egyebek között azért, mert a férfi blogbejegyzéseiben azt állította, hogy Felgengauer telepatikus úton szexuálisan zaklatta őt, és a rádiós képes volt befolyásolni a légzését és a szívverését.

Gric magáról is az mondta, hogy telepatikus képességekkel rendelkezik. Moszkvában egyébként egy ismert médiummal és parapszichológussal, Mihail Perepelcinnel "gyógyíttatta" magát. 

A torkon szúrt újságírónőt megműtötték, állapotát súlyosnak, de stabilnak minősítették. A Rosszija 24 hírcsatorna úgy értesült, hogy Felgengauer légútja és hangszálai nem sérültek meg. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, kedden kijelentette, hogy a támadást egy őrült követte el, és nem kell a bűnügy mögött más hátteret keresni. 

A Rosszijszkaja Gazeta című lap izraeli beszámolója szerint a 48 éves férfi Moszkvában pedagógusi végzettséget szerzett, majd miután 1991-ben kivándorolt, Jeruzsálemben fizikából ledoktorált. Az izraeli felsőoktatási intézményekben ugyanakkor nem sikerült tartósan állandó állást szereznie, tudományos projektjeire pedig nem kapott támogatást. A férfi fizika és matematika korrepetálásból tartotta fenn magát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612912
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145712_auto_resized.jpg
life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612912
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612912
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban