Aktuális

Rendőrségi helikopterrel támadták meg a a venezuelai legfelsőbb bíróság épületét

Bors

Létrehozva: 2017.06.28.

Támadást intéztek egy rendőrségi helikopterrel a venezuelai legfelsőbb bíróság épülete ellen – közölte kedden Nicolás Maduro szocialista elnök, azt hangoztatva, hogy a kormánya megdöntését célzó összeesküvés részéről van szó.

A "terrortámadást" emlegető elnök szerint a helikopterről két gránátot lőttek ki a legfelsőbb bíróság épületére, az egyik azonban nem robbant fel. Szavai szerint a gép a belügyminisztérium felett is elrepült.

Az incidens akkor történt, amikor Maduro az állami tévé egyenes adásában éppen beszédet intézett az elnöki Miraflores palota előtt újságírónap alkalmából összegyűlt újságírókhoz. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója fegyverropogást halllott, miközben egy helikopter elzúgott Caracas belvárosa felett.
Az elnök bejelentette, hogy "minden fegyveres erőt" mozgósított "a rend védelmében".

Maduro néhány órával korábban azzal fenyegetőzött, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdöntené a harmadik hónapja folyamatosan tüntető ellenzék.

Meg nem erősített beszámolók szerint a gép egy kormányellenes transzparenst húzott maga után, és pilótája egy olyan rendőr volt, aki előzőleg, a közösségi médiában közzétett videoüzenetében lázadónak nevezte magát.

„Előbb vagy utóbb kézre kerítjük azt a helikoptert és mindazokat, akik az ország intézményei ellen irányuló fegyveres terrorista támadás mögött állnak” – mondta az elnök, aki szerint háború lesz, ha az ellenzék erővel akarja megdönteni a szocialista kormányt, hiszen akkor az ő hívei is fegyvert fognak.

Az olajban gazdag dél-amerikai országban április eleje óta folyamatosak a kormányellenes tüntetések, s a hatóságokkal vívott összecsapásokban legalább 75 ember halt meg. A venezuelai ellenzék különleges gyűlölettel viseltetik a legfelsőbb bírósággal szemben, miután a testület döntések sorozatát hozta Maduro hatalmának megszilárdítására, s közben megpróbálta minden hatalmától megfosztani az ellenzéki többségű törvényhozást. Az ellenzék vezetői emellett jó ideje próbálják rávenni az ország fegyveres erőinek tagjait, hogy ne engedelmeskedjenek az általuk gyilkos diktátornak nevezett elnök parancsainak.

Alig néhány órával a történtek előtt Maduro azzal fenyegetőzött, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdöntené a harmadik hónapja folyamatosan tüntető ellenzék. Maduro ezt egy nagygyűlésen mondta, az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztására július 30-ra kiírt szavazás mellett kampányolva. Tervei szerint a különleges felhatalmazású testület átírná az ország alkotmányát, és átvenné a szerepét más intézményeknek, köztük a jelenleg az ellenzék által uralt parlamentnek.

Beszédében Maduro kijelentette, hogy a nemzetgyűlés összehívása az egyetlen módja annak, hogy békét teremtsenek Venezuelában. Ellenzéke viszont a 2018 végén esedékes elnökválasztás előrehozását követeli, azt állítva, hogy a kormány egy csalárd választásra készül, amelynek valódi célja a szocialista elnök hatalmának megőrzése. Meghirdették a szavazás bojkottját, és nap mint nap tüntetnek a megakadályozására.

Maduro, aki azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy támogatja ellenfeleit és meg akarja kaparintani az ország olajkincsét, keddi beszédében azt jósolta, hogy Venezuela "szétverése" egy hatalmas menekülthullámot fog kiváltani, amely mellett eltörpül majd a Földközi-tenger térségében zajló migránsválság, s mindezért Donald Trump amerikai elnök lesz a felelős.

Az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztását céló július 30-i szavazást a napokban elutasította Luisa Ortega Díaz főügyész és olyan egykor befolyásos kormányzati szereplők is, mint Miguel Rodriguez, a titkosszolgálatok volt vezetője. Rodriguez kedden sajtóértekezleten bírálta Madurót, amiért nem ír ki népszavazást még a nemzetgyűlés megválasztása előtt, ahogy azt elődje Hugo Chávez 1999-ben megtette. Mint kifejtette, a kormány az alkotmányt megkerülő megoldásokra törekszik, ami csak elmélyíti a válságot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091557_auto_resized.png
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090509_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezért nem adott autogramot Schäfer András a Puskás Arénában (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711637414
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711637414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091356_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus baleset az M4-es autóúton: egy hétéves kisfiú meghalt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány