Aktuális

Rendőrgyilkosság – A fegyverszakértő állítja: Győrkös ölt Bőnyben

G. J.

Létrehozva: 2018.09.29.

Az igazságügyi fegyverszakértő szerint a rendőrök szolgálati fegyveréből nem származhat az a gyilkos golyó, amely megölte Pálvölgyi Péter nyomozót 2016-ban Bőnyben. Győrkös azóta is tagad.  <br />

Forrás: Móricz István

Kamerák és fényképezőgépek kereszttüzében vezették be Győrkös Istvánt a Szombathelyi Törvényszékre. A bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt nyugdíjas a tárgyalás elején jelezte, hogy vallomást akar tenni, bizonygatta, hogy nem követte el a gyilkosságot, igaz, korábbi vallomását arra módosította, hogy miután ő is megsérült a tűzharcban, már nem emlékszik tisztán a történtekre. 

Elsőként az orvosszakértőt hallgatta meg a bíróság, aki hosszasan sorolta Pálvölgyi Péter sérüléseit. Megerősítette, ami már korábban is elhangzott, hogy a nyomozó a fejét ért lövéstől felgyülemlett vérmennyiségtől gyakorlatilag megfulladt, de ha ez nem történt volna meg, az agyat ért roncsolódásba is elhunyt volna.

Nagy várakozás előzte meg a fegyverszakértő vallomását, ugyanis az ő szakvéleménye nagymértékben befolyásolja, hogy kinek a fegyveréből lőtték ki azt a golyót, amelyik Pálvölgyi halálát okozta.

Az elhunyt nyomozó családja még a híreket sem bírja követni

Elhangzottak ugyanis korábban olyan feltételezések, miszerint a rendőrt a saját kollégája találta el véletlenül. Ezt a fegyverszakértő megcáfolta. A gyilkos golyó becsapódásának szögéből kiderült, hogy nem érkezhetett a bejárati ajtó felől, ahol a rendőrök álltak. Az ebédlő irányából érkezett, ahol Győrkös István tartózkodott.

A szakértő ezzel a kijelentésével órákig tartó vitát indított el a tárgyalóteremben. A férfi védője, Takács Zoltán és társa nem voltak hajlandóak elfogadni ezt a szakvéleményt, ahogyan Győrkös István sem. A nyugdíjas többször felszólalt. 

– Hülyének néznek! Lehet, hogy öreg vagyok, de nem hülye! Ez egy ellenséges szakvélemény! – közölte a fegyverszakértővel. 

Az elhunyt nyomozó családja nem vett részt a tárgyaláson, ügyvédje, dr. Zamecsnik Péter a Borsnak elmondta, felzaklatja őket a tárgyalássorozat, ezért nem néznek híreket, tőle értesülnek a tárgyalás menetéről. 

– Továbbra is úgy gondoljuk, hogy Győrkös István követte el a gyilkosságot úgy, ahogyan a vádiratban leírták. A legfájóbb, hogy azóta sem kért bocsánatot az elhunyt családtagjaitól, semmi megbánást nem tanúsít a gyilkosság óta – vélekedik az ügyvéd.

Házkutatás alatt történt

A vádirat szerint Győrkös István bőnyi lakásán a Készenléti Rendőrség hatósági engedély nélkül tartott lőfegyverek gyanúja miatt házkutatást 2016. október 26-án. A vádlott három lövésből álló sorozatot adott le egy 46 éves rendőrre, az egyik lövedék az áldozat fejét érte, aki belehalt a sérülésébe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét