Renáta: Három orvos felelős a lányom haláláért

műhiba
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 05. 04:30
Felháborodva várja az ítéletet Simori Renáta és férje, Kornél, akik három orvost perelnek egyéves kislányuk, Aliz halála miatt. A pár mindent elkövet, hogy életben tartsa kislánya emlékét.
Bencze Brigitta

Négy éve gyászol Németh Kornél és Simori Renáta. A szülők egy tragikus márciusi napon vesztették el imádott lányukat, a kis Alizt. Mint arról a Bors már korábban beszámolt: a kislány három hónaposan került orvoshoz egy fertőzés miatt, amely romba döntötte az immunrendszerét, ezért egy vidéki kórházban kapott immunerősítő infúziót. A kezelést a fővárosban folytatták, de a szülők szerint ezalatt számos mulasztás történt, végül Aliz meghalt. A boncolás során kiderült: náthának néztek egy tüdőgyulladást. Az eljárásokat sorra megszüntették, a család így pótmagánvádat adott be a bíróságra, az ítélet keddre várható:

– Felháborodva várjuk az ítéletet, ugyanis időközben sok furcsaság derült ki – szögezi le a Borsnak Aliz édesanyja, Renáta.

– Több tanút meg sem hallgattak, például azokat a mentősöket sem, akik Alizhoz jöttek ki aznap, ezenkívül a toxikológiai vizsgálatot is elutasították. A korábbi tárgyaláson két független orvos szakértő is kimondta, hogy a harmadrendű vádlott hibázott, de rejtélyes módon ez nem került a jegyzőkönyvbe. Kértük a tárgyalás hanganyagát CD-n, amire azt válaszolták, hogy az eltört. Mi mondtuk, hogy szívesen bejönnek még egyszer a szakértők, de nem engedték – sorolja csalódottan Renáta.

– Négy éve járunk a bíróságra és harcolunk az igazunkért. Ami azt jelenti, hogy négy éve kell minden alkalommal feleleveníteni a borzalmas emlékeket. Azonban harcolunk az igazunkért. Nem akarjuk, hogy bárki is börtönbe kerüljön, csak azt, hogy végre valaki kimondja: anyuka, apuka, hibáztunk, nem tettünk meg mindent a kislányukért – mondja elszántan az édesanya.

A család azóta is ébren tartja Aliz emlékét, ezt őrzik két gyermekükben is:

– Aliz halála után született a harmadik gyermekünk, Hanna. Sokat beszélünk neki és bátyjának, Benjáminnak a testvérükről, mutatunk képeket, igyekszünk Aliz emlékét életben tartani. Mindkét gyerek a mai napig úgy mondja, két testvére van.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.