Aktuális

Rémálom a Kanári-szigeteken – Álomnyaraláson veszett az Atlanti-óceánba Attila

L. B.

Létrehozva: 2019.08.22.

Az algás sziklán csúszott meg és a vízbe zuhant a harmincéves fiatalember. Próbált küzdeni, de egy nagy erejű hullám elragadta.

Élete legszebb nyaralásának ígérkezett, de szörnyű tragédiába torkollott egy harmincéves magyar férfi kanári-szigeteki üdülése. Oszkó Attila a barátjával és annak párjával utazott augusztus 13-án a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre, az utastársainak azonban tegnap haza már nélküle kellett repülniük.

Megcsúszott a sziklán

– Hétfőn hívott a gyermekem telefonjáról a barátja. Ekkor már tudtam, hogy valami nagy baj történhetett. Azt mondta, hogy rossz hírt kell közölnie: Attila nem megy többet haza. Ezt a két mondatot sosem fo­gom elfelejteni, nem akartam hinni a fülemnek – emlékezett vissza a Borsnak a szerencsétlenül járt fiatalember édesanyja, Zsuzsanna.

A 49 éves nőt arról tájékoztatták, hogy a fia éppen mutatni akart valamit a barátjának, amikor a lába megcsúszott az algás sziklákon, és belecsapódott a vízbe. Édesanyja szerint valószínűleg beütötte a fejét. Attila ezután tíz percig küzdött, próbált kiúszni az óceánból, de nem járt sikerrel, mert egy hatalmas erejű hullám magával ragadta. Ezután a barátja sem látta felbukkanni őt. Miután Attilát partra húzták, sokáig próbálták újraéleszteni – sajnos mindhiába.

Kiválóan úszott

Zsuzsanna elmondása szerint a fia rendkívül jó fizikummal rendelkezett, kiválóan úszott, korábban testépítéssel is foglalkozott. Öt évvel ezelőtt egyébként már járt a Kanári-szigetek egyikén, azóta nagyon vágyott vissza, imádott utazni. A baleset Gran Canaria szigetének délnyugati részén történt.

– A tragédia előtti nap egy ha­jó­kiránduláson vettek részt, s az elmondások alapján akkor is volt egy kisebb riadalom, amikor úszni mentek. A barátja egyébként egyszer már majdnem belefulladt a vízbe, de akkor a Dráva szerencsére kivetette ájult testét a partra. Talán ezért nem mert Attila után ugrani az óceánba – mesélte könnyek között a gyászoló anya.

Drága a hazahozatal

A Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyéből származó család egyik fele egy ideje már Németországba költözött. Zsuzsanna hat, Attila pedig három éve élt kint. Idehaza pénzügyőrként dolgozott, Németországban pedig la­boratóriumi körülmények között készített műszereket. Egyedül élt, imádta a munkáját, amivel ráadásul jól is keresett. Az utazást májusban foglalta le egy irodában. Édesanyja tegnap kiderítette, hogy a fiának sajnos nem volt utasbiztosítása.

– Úgy hallottam, nem ez volt az első halálos baleset az elmúlt időszakban az érintett partszakaszon. Ugyan a fiamon már nem tudok segíteni, de a cikkel szeretnék elővigyázatosságra inteni mindenkit, így talán megmenthetünk néhány életet – magyarázta Zsuzsanna.

A holttest hazaszállításának költsége a több millió forintot is elérheti, Attila családja most erre próbálja összegyűjteni a pénzt. Aki anyagilag hozzájárulna a költségekhez, az alábbi számlaszámon megteheti: Oszkó Dániel, Erste Bank, 11600006 00000000 77254221

Pokoli tűz pusztít a szigeten

Több ezer embert kellett kitelepíteni a Kanári-szigetek közepéről, Gran Canariáról, ahol több mint hatezer hektárnyi erdő ég. A lángok megfékezésén ezer tűzoltó és 14 helikopter dolgozik. A tűzvész a sziget belső területén tombol, távolabb a turisták által látogatott tengerparti területektől. A lángok a repülőforgalmat nem zavarják, folyamatosan érkeznek a vendégek. Tavaly 13,7 millió turista látogatott a Kanári-szigetekre, a külföldiek több mint fele Nagy-Britanniából és Németországból érkezett. A gyászoló édesanya úgy tudja, a mentők a tűzvész miatt viszonylag későn érkezhettek a fiához.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146336_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615910
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban