Aktuális

Rejtélyes haláleset Cegléden: Oszlopnak hajtott, majd a sínekre feküdt Ágnes

Bors

Létrehozva: 2019.07.30.

<p>Előbb egy villanyoszlopnak rohant, majd a sínekre feküdt egy 32 éves nő Cegléden. A helyiek öngyilkosságról suttognak, azonban a rokonok egy emberként állítják: Ágnes biztos, hogy nem akart végezni magával.</p>

Törmelékek és kicsorbult tábla jelzi annak a szörnyű és rejtélyes tragédiának a helyét, amelyben egy fiatal nő és családjának élete tört darabokra. A munkába igyekvő emberek hétfő hajnalban egy hatalmas csattanásra eszméltek a város központjában, a Pesti út és a Felszegi út kereszteződésénél. Kiderült, hogy a hang forrását egy szörnyű becsapódás okozta: egy nő nagy sebességgel nekivezette Volkswagenjét a villanyoszlopnak.

– Elég gyorsan érkezett, hirtelen azt sem tudtam, honnan jött az a nagy csattanás, azt hittem, valaki felrobbantott valamit – mondta el a Borsnak egy járókelő. A baleset után azonban alig volt ideje felocsúdni a szemtanúknak, mert a nőnek, akit Ágnesnek hívnak, már csak hűlt helye volt. Ekkor még nem tudták, hogy a megsérült asszony kipattant az ülésről, és a legközelebbi vonatsínhez botladozott, ahol a sínpárra feküdt, és így várta a vonatot. 

A Budapest felől érkező járat elgázolta a vágányon fekvő nőt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A ceglédiek meg vannak róla győződve, hogy öngyilkosság történt.

– Bizonyára megpróbált véget vetni az életének, azért rohant például olyan sebességgel annak az oszlopnak. Látszik, hogy szinte célzottan vezette neki a kocsit. Az állomás másfél kilométerre van a baleset helyszínétől, nagyon hamar odaért. Sajnos ez is azt mutatja, hogy mindenképpen véghez akarta vinni, amit eltervezett. Nagyon sajnáljuk, ami azzal a szegény nővel történt – mondták a környéken élők.

Az asszony családja azonban bizonyos benne, hogy Ágnes nem akarta megölni magát.

– Ő abszolút nem ilyen volt, biztos, hogy nem öngyilkosságról van szó – szögezte le egy hozzátartozó.

Ágnes ismerősei szerint boldog házasságban élt, korábban nem mutatkozott öngyilkossági hajlamra utaló jel nála. Rokonai a Facebookon azt írták, az asszony a balesettől vélhetően megzavarodott, nem volt tudatában annak, amit tesz, és azért támolyoghatott a sínekre. A rendőrség mindenesetre vizsgálja a különös balesetet, vélhetően szakértők bevonásával.

* * *

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!