Rejtélyes halál: Családja szerint agyonverhették a börtönrádió műsorvezetőjét

Rejtélyes halál: Családja szerint agyonverhették a börtönrádió műsorvezetőjét

rádió
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 28. 09:30
Az Ábi becenevű férfinak valaha mindene megvolt, nemrég azonban az utcára kényszerült.
Bors

Sérülésekkel került kórházba múlt pénteken H. Márton, az egykori Börtönrádió műsorvezetője, aki másnap reggel életét vesztette. Családja úgy véli: az éjszakai élet egykor is­mert alakját agyon­verték, de a rendőrség szerint idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Az Ábi becenevű férfinak valaha mindene megvolt, nemrég azonban az utcára kényszerült.

– Amikor az egyik hozzátartozója kiment hozzá a III. kerületi parkba, a teste tele volt sérülésekkel. Azonnal hívta a mentőket, akik kórházba szállították, de másnap meghalt – mondta a Borsnak a férfi egyik családtagja, aki szerint egy vascsővel bántalmazhatták a rokonát, ezért feljelentést akar tenni.

Az 55 éves férfi 2004 óta szinte folyamatosan börtönben ült, csak néhány éve szabadulhatott. A Tabukról tabuk nélkül című tévéműsorban 2017-ben kendőzetlenül mesélt az életéről. Elmondása szerint a budapesti éjszakai életben gyorsan megismerkedett a „megfelelő” emberekkel. Mint mondja, egy nap alatt annyit keresett, amennyit a szülei egy hónap alatt. Húszévesen került először a rácsok mögé. Később saját szórakozóhelyeket is vezetett és védelmi pénzeket szedett.

– Felbéreltek ellenem egy bérgyilkost, aki fejbe lőtt. Kómában voltam, meg kellett tanulnom újra járni és beszélni – mesélte korábbi élete egyik epizódját.

Márton éppen a váci börtönben ra­boskodott, amikor egy civil szervezet vezetésével rádióstanfolyamot és egy börtönrádiót indítottak, aminek műsorvezetőként hosszú ideig meghatározó alakjává vált.

Vizsgálódik a rendőrség

Megkeresésünkre a rendőrség közölte: a haláleset körülményeinek tisztázása érdekében a BRFK közigazgatási eljárást rendelt el. Ez azt jelenti, hogy jelen állás szerint nem emberölési ügyként kezelik a halál­esetet. A minősítés a későbbiekben még változhat. A férfit kezelő orvos szerint egyébként bántalmazásra utaló körülmény nem merült fel, így az esettel kapcsolatban bűncselekmény nem volt megállapítható.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.