Rapidrandi után itt a Rapid-business (x)

Fergeteges hangulatú rendezvényekkel készül hónapról hónapra a cég két alapítója, Végvári Tibor és felesége, Kyra. Az utóbbi évek egyik legsikeresebb üzleti randijain rendszerint feltűnnek a hazai sztárvilág celebjei is. Gájer Bálint, Csomor Csilla, Rábaközi Andrea és Sütő Enikő, de Gesztesi Károly is örömmel látogatja a műsorral, vacsorával egybekötött találkozókat, ahol saját üzleti terveikhez kereshetnek partnereket.Dobrády Ákos és Rippel Ferenc pedig már hasznot is húzott a részvételből. - Tibi nagyon jó barátom. Amikor ezt a rapid randi-szerű rendezvényt kitalálta, először senki nem hitte el neki, hogy sikeres lesz.

Induláskor viszont bevett szokás, hogy felkérnek közismert embereket – akik nem feltétlenül ValóVilág sztárok, hanem olyanok, akik a teljesítményükért kaptak elismerést – ezért elvállaltuk – mesélte Rippel Ferenc. - A testvéremmel artistaművészként már 27 éve járjuk a világot: állami díjak, Világrekordok Aztán telt az idő és kiderült: a munkánk miatt a részvétel a mi érdekünk is – árulta el Feri.

- Van egy Rippel Brothers nevű műsorunk, amit szeretnék még ismertebbé tenni, ehhez pedig elengedhetetlen volt, hogy folyamatosan jelen legyünk az üzleti életben. A Rapid Business ráadásul teljesen úgy működik, mint a rapid randik: játékosan, nevetve, vidáman üzletelünk.

Végvári Tibor és felesége, Kyra

- Egymást elött beszélgetünk 2-2 percet. Ez alatt születnek alapgondolatok, amelyekre az esemény után aztán vissza is térhetünk. Igaz, a tévés szereplés sem iktatható ki, hiszen amellett, hogy üzletember is vagyok, még közszereplő is maradtam. De mindenképp folyamatosan kell tanulnom az üzlet fortélyait