Aktuális

Ramónának drukkoltak az olaszok is a Miss Hungary-n

Bors

Létrehozva: 2018.12.17.

Forrás: Purger Tamás

Szombaton a Miss Hungary 2018 királynőjének járó korona Rusenkó Ramóna fejére került. A 28. alkalommal megrendezett szépségverseny győztese Kalocsán született, de már öt éve Olaszországban él a párjával.

– 26 éves vagyok, ez a felső korhatár a versenyben, és hirtelen ötlet volt, hogy jelentkezzek – mesélte a Borsnak az új királynő.

– Ez életem második ilyen próbálkozása, 17 évesen a Kalocsa szépén indultam. Öt éve költöztem ki Olaszországba, ahol a párom egy diszkó bárt vezet. Korábban a Kodolányi János Főiskolán tanultam nemzetközi tanulmányok szakon, előtte pedig a szülővárosom egyik konditermében dolgoztam. A verseny előtti felkészítő táborban láttam ezt a sok szép lányt, és nem gondoltam volna, hogy én lehetek a királynő – mondta Ramóna, aki után Olaszországban is megfordulnak a férfiak.

– Amikor a kinti barátaim megtudták, hogy hazajövök erre a versenyre, biztattak és nagyon drukkoltak. Különösen szépnek tartják a magyar lányokat, és kérték, hogy a verseny után azonnal írjam meg, hogy győztem – nevetett Ramóna. 

Az eredmény hirdetés közben egy váratlan esemény történt. A második helyezett lány, mielőtt a szalagot a vállára helyezhették volna, szó nélkül elhagyta a színpadot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713487211
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713487211
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713487211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713487211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze