Aktuális

Ráktúlélő tinit agyaltak meg a brutális biztonságiak - videó

Bors

Létrehozva: 2016.07.04.

<p>A 18 éves, mozgássérült lányt nem tudta legyőzni a halálos kór - a reptér biztonsági őrei azonban kegyetlenül megverték.</p>

Fizikai és lelki sebeket egyaránt szenvedett az a tini, akivel gyakorlatilag úgy bántak a biztonságiak, mint valami bűnözővel: 2015. június 30-án Hannah Cohen édesanyjával együtt épp hazafelé tartott Memphisből, a St. Jude kórházból, ahol megkapta utolsó kezelését. A tini legyőzte az agytumort, de a küzdelem számos nyomot hagyott rajta: fél szemére megvakult, egyik fülére megsüketült, valamint részlegesen lebénult - emellett gyakran összezavarodott.

Pont ezek miatt anyjával megszokott rutin szerint mentek át az ellenőrzésen - immár évek óta. Először az asszony, aki a kapu túlfelén várt a lányára. 

Ez alkalommal azonban a biztonsági kapu bejelzett a lánynál. Ő szólt az őröknek, hogy valószínűleg a pólóján lévő flitterek okozhatják a bajt, és mindjárt leveszi a felsőt - van alatta másik - a biztonságiak azonban csak nevettek. Anyja, Shirley hiába szólt, hogy a St. Jude kórház ápoltja a lány, és ő szívesen segít, odébb lökték. Megragadták a tinit, aki zavarában ki akart szabadulni a szorításból - erre elkezdték ütlegelni, megbilincselték, majd elvonszolták.

Shirley 24 órával később láthatta legközelebb a lányát, két nappal a letartóztatás után pedig a helyi bíró előtt kellett megjelenniük. Ő - amint meglátta Hannah Cohen sérüléseit és megismerte a lány állapotát, ejtette a vádakat - írja a Guardian.

Shirley Cohen a lányát ért fizikai és lelki sérülésekért 100 000 dolláros kártérítési pert indított a reptér biztonsági szolgálata ellen. Mindemellett nyilvánosságra hozta azt a sokkoló fotót, amit abban a pillanatban készített, hogy vérző arcú, megbilincselt lányát a földre lökték a biztonságiak.

„Ezek az emberek istennek hiszik magukat. Ha ezt teszik egy mozgássérült lánnyal, mi akadályozza meg őket, hogy ne tegyék ugyanezt egy 80 éves nagymamával?” - nyilatkozta a Chattanoogában élő asszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713410410
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139381_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Mentális egészségét félti Molnár Áron – egy időre leáll a noÁr mozgalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136897_auto_resized.jpg
ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139487_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Belga kormányfő: Minden félnek önmérsékletet kell tanúsítania!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713410410
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713410410
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713410410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139152_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Gratulálok” – Vastag Csaba és felesége videóval jelentette be a várva várt örömhírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713410410
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni