Aktuális

Rákosnak hazudta magát, szörnyű következménye lett

Bors

Létrehozva: 2015.12.24.

Halálos betegnek hazudta magát egy diáklány, most azonban emiatt valóban sötét évekkel kell szembe néznie.

Elképesztő hazugsághálót szótt egy most 22 éves lány: a brit Elisa Bianconak még "utolsó" szülinapját is megtartották a halálos ágyán. Aztán kiderült: mindez csak átverés. Ma már egészen biztosan bánja tettét, annak ugyanis rendkívül súlyos következményei lettek.

Elisa 16 éves korában ismerte meg Sally Retallackot. A hét évvel idősebb nővel olyan szoros kapcsolatba került az évek során, hogy amikor elárulta neki: halálos beteg, ám senki nincs, aki gondját viselje, az feladta munkáját, hogy főállásban a gondozója lehessen. Sally nem csak egy kisebb vagyont költött arra, hogy teljesítse Elisa kívánságait, bakancslistáját, de gondoskodása miatt a párkapcsolatára is olyan súly nehezedett, hogy a négygyermekes Sally Retallackot végül elhagyta a férje.

Az asszony mindent megtett a lányért. Könnyek közt nézte a - természetesen Elisa Bianco által hamisított - orvosi leleteket, és 2013 augusztusában még egy utolsó, mindennél emlékezetesebb születésnapi partit is összehozott neki. Azt hitte, a lány hamarosan távozik az élők sorából. "Tényleg azt hittem, nem számíthat másra - most nincs karrierem, nincs munkám, nincs férjem, és önbizalmam is alig" - mondta a bíróságon Sally Retallack.

Miután kiderül Elisa titka, per indult ellene, amiért romokba döntötte gondozója életét egy hazugsággal. A közelmúltban ítélet is született a figyelemkereső lány ügyében. Elisa Bianconak két évet és nyolc hónapot kell rácsok mögött töltenie. Börtönbüntetését hétfőn kezdte meg - írja a Sun. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713455420
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141684_auto_resized.jpg
vg.hu

Lázár János nyíltan beszélt: rengeteg fegyvert kell vásárolnia Magyarországnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713455420
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713455420
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713455420
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül