Aktuális

Rákoskeresztúri mészárlás: Milliókat szántak szülei a tini gyilkos szabadulására

M. S.

Létrehozva: 2018.01.21.

<p>Bár a bíróság végül nem állapított meg óvadékot, W. Dávid szülei több millió forintot különítettek el, hogy fiuk elkerülje a börtönt. Az is kiderült: Dávid többször is megszúrta szerelmét.</p>

Forrás: MTI/Bors

Egy volt osztálytársa meglehetősen érzékletes jellemzést ad W. Dávidról, aki az Újlak utcában végzett 19 éves szerelmével, Fannival. „Én ismertem a srácot, osztálytársak voltunk régebben, kedves volt, de az osztállyal nem jött ki túl jól, nem tudott beilleszkedni igazán, ezért átment egy másik osztályba. Teljesen normális, kulturált gyereknek tűnt, mindig segített, ha kértem, viszont elég fura volt, mindig félrevonult zenét hallgatni, nem beszélgetett valami sokat” – áll az ismerős Facebookon közzétett bejegyzésében.

Az egykori osztálytárs úgy tudja, hogy Dávid fenyegette Fannit, nemrég azt írta neki, hogy „úgy jársz majd, mint az a nő, akit fejbe lőttek”. Ezzel a srác nyilván a másik, szintén az Újlak utcában elkövetett szerelmi gyilkosság­ra utalt.

Mint arról a Bors beszámolt: a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn W. Dávid házi őrizetét rendelte el. A bíróság elrendelte azt is, hogy a fiú nyomkövető eszközt viseljen. Amíg ez beüzemelésre kerül, addig járőr útján kell ellenőrizni a házi őrizet betartását. A bíróság közleményében az szerepel, hogy a védő óvadék ellenében kérte a szabadlábra helyezést, egyben házi őrizet elrendelését indítványozta. 

A Bors megtudta: a bíróság végül nem rendelkezett óvadék letétbe helyezéséről. Viszont a védői indítvány alapján az is nyilvánvaló, hogy a fiatalember szülei több millió forintot különítettek el erre a célra, hiszen a bírói gyakorlatban a legsú­lyosabb bűncselekmények esetén csak milliós összeg feletti óvadékokról be­szélhetünk. Két, a közelmúltban el­követett halálos gázolás gyanúsítottja is így kerülhetett házi őrizetbe, ugyanakkor szándékos emberölések esetén nem szokás helyt adni az óvadékké­relemnek.

W. Dávid sorsáról másodfokon a Fővárosi Törvényszék dönt, alighanem már a jövő héten megszületik a végzés, amely után a 17 éves fiú akár előzetes letartóztatásba kerülhet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713429912
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713429912
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713429912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713429912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni