Már 19 napja, hogy két rendőrt súlyosan megsebesített egy férfi robbanószerkezetével a Teréz körúton, eddig azonban nem akadtak nyomára.
A profizmusa abból is látszik – az eddig előkerült kamerafelvételek alapján –, hogy nem csak szinte teljesen átöltözött többször is, hanem a támadás idején még rögzített mackós mozgása, majd egyedi járása átalakul, és könnyed sétára vált. Igaz, emögött az is lehet, hogy több réteg ruhát hordott az elején – írta a Magyar Hírlap.
Komolyan felmérhette a terepet is, nem csak a robbantásét, hanem a menekülőútvonalát is. Ezt abból lehet feltételezni, hogy véletlen sem néz egyszer sem bele a térfigyelő kamerákba. Ha lenne, ilyen azt azonnal közzétette volna már a nyomozó ügyészség.
Közben a Központi Nyomozó Főügyészség még mindig keres két szemtanút. Az egyik, a már többször említett kerékpáros, aki pillanatokkal a merénylet előtt hajtott el a bomba mellett. A másik pedig az a – feltehetően magyar állampolgárságú – férfi, aki egy foglalás miatt kereste fel a Dob utca 63-as szám alatt található Queen’s Court Hotel & Residence vendéglátóhelyet, illetve az utca túloldalán lévő, a 60-as szám alatt lévő Rebo bárt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.