Presser: Nem neked írom a dalt!

Az, aki ma Magyarországon igazi unikum, aki összehoz három generációt, az Presser Gábor. Ezért kérték fel a Kossuth-díjas zenészt, hogy szerepeljen egy reklámfilmben. Soha nem tett ilyet, de most elcsábult. Rábírta a történelem, a hosszú séták, beszélgetések a Zwack Múzeumban. Ennek kapcsán mesélte el, hogy született meg 1975-ben ikonikus slágere, a Neked írom a dalt, a reklám­-film alapja.

– Rossz periódusban voltam, mert a 74-es amerikai turné után Barta Tamás Amerikában maradt – idézte fel Presser. – Akkor kezdődött a csesztetésünk, ami mindig sunyin ment. Velünk nem a Kádár elvtárs és az Aczél elvtárs szórakozott személyesen, hanem azok a középszintű hivatalok, és hivatalnokok, ahová tartoztunk. Akkor bedühödtem.

Abban az időben már nem a Sanzon bizottság cenzúrázta a dalokat, hanem a lemezgyár döntött, hogy lehet-e belőle lemez, vagyis rádiófelvétel, televíziós szereplés.

– Elkészült egy lemezünk, és mivel Barta disszidált, ezért mi rosszfiúk társasága lettünk. Pedig mi maradtunk itthon. Amikor tizenkétszer körbeszaglászták a dalainkat, akkor dühömben eldöntöttem, arról fogok írni, hogy nem neked írom a dalt, aki itt ülsz az íróasztalodnál.

Azokban az években nem volt más mód, hogy elmondd, összetartozunk. Ebben a dalban azt próbáltam elmondani, hogy eldönthetitek, összetartoztok-e velünk. Azt nem gondoltuk, hogy olyan gyorsan velünk fogják énekelni. Azt az érzést nem lehet leírni, amikor hetvenezer ember az LGT Fesztiválon, amikor azt mondod, hogy „Hééé”, azt énekli, hogy: te, aki az utcán újságot árulsz…

És mi semmit nem játszottunk, csak álltunk, fü­rödtünk a fényben, a sikerben, a könnyeinkkel küszködtünk, de nem csináltunk semmit. A dal végén beszálltunk, mert akkor már illett. Mindig a közönség adja a legnagyobb ütést a szívre. Egy koncerten sem tudsz akkorát alakítani, amekkorát kapni tudsz.