Aktuális

Pokolian elbánt a gyerekével az anya - videó 18+

Bors

Létrehozva: 2016.01.28.

Nehéz szavakat találni arra, ahogy ez a nő a saját gyerekével viselkedett.

Egy oroszországi üzletben rögzítették azt a borzalmas felvételt, amin egy anyának nehezen nevezhető nő a gyerekét bántalmazza nyilvánosan. Az 5 éves kisfiút a bolt kellős közepén üti, majd rúgja meg teljes erejéből az anya, majd az elterült kicsit ruhájánl fogva cibálja fel, és vágja ki az üzletből. A nő ezután elsétál, a földön fekvő fiát pedig magára hagyja, ekkor egy idegen siet oda a gyerekhez, hogy segítsen rajta.

A rövid videó tavaly év végén készült, gyorsan elterjed az interneten, és így hamar eljutott a hatóságokhoz is. A  saját gyerekét rongybabaként dobáló nőről először azt feltételezték, hogy mentális betegséggel küzd, de a vizsgálatok ennek ellenkezőjét bizonyították. A fiú a családjánál maradt, de a helyi kiskorúak védelméért felelős szakértők próbálják bizonyítani az anya alkalmatlanságát, hogy még csak hasonló se fordulhasson többet elő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603619
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban