Aktuális

Pofánk leszakad, mivel védekezett a pedofil

Bors

Létrehozva: 2016.06.07.

Már kétszer is ült börtönben pedofíliáért az a 41 éves férfi, aki most azért áll megint bíróság előtt, mert a vád szerint ismét (minimum) két 11 éves kisfiún élte ki beteges nemi vágyait. A második tárgyalási napon ugyan beismerő vallomást tett a hamburgi, de nem sokan hittek a fülüknek a tárgyalóteremben, amikor előadta védekezését.

– Az anyja mindig nálam passzolta le a gyereket, ha nem ért rá vigyázni, foglalkozni vele, vagy ha azt akarta, hogy ne lábatlankodjon otthon, üres legyen a kéró. A srác szemmel láthatóan szenvedett ettől – mondta a vádlott a bíróságon, aki mellesleg egy hamburgi lövészegyesületben kiváló eredményeket ért el, tavaly a második legeredményesebb lövő volt.

Magyarán: szerinte az anya a hibás, hogy a közelébe engedte a gyerekét. A férfi elmondása szerint a fiúnak alvási problémái voltak, és migrén is kínozta, „ezért megmasszíroztam, hogy el tudjon aludni”.

– Tudom, hogy éppen a büntetett előéletemre tekintettel súlyos hibát követtem el, nem szabadott volna ennek megtörténnie – tette hozzá.

A vádlott úgy került kapcsolatba áldozatával, hogy az anyja, aki egyedül neveli, falragaszos hirdetésben keresett valakit, aki időnként vigyázna a fiára. Nyolc éven keresztül pótpapáskodott a kissrác mellett, és ennek révén más fiúcskákkal is „kapcsolatba került” a családból, sőt szomszéd lurkók is olykor nála aludhattak. A német Bild szerint két gyerek szenved bizonyítottan emiatt súlyos pszichés zavaroktól.

Végül tavaly decemberben bukott ki az egyik fiúból, hogy mit csinált vele a férfi. Erre a pedofil eltűnt Marmstorfból, a szóban forgó hamburgi városrészből, és ideiglenes vendégként önként bejelentkezett egy szexuális bűnelkövetőket gondozó intézményben.

A pere a héten folytatódik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530412
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor