Aktuális

Pizsamanadrágban erőszakolta meg 13 éves húgát

M. S.

Létrehozva: 2016.06.03.

Egy 18. életévét még be nem töltött fiatalember ül le pénteken a vádlottak padjára a Budapest Környéki Törvényszéken. F. Z.-t tizennyolcadik életévét be nem töltött személy, valamint hozzátartozó sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolják.

Az ügyészség szerint F. Z. 2015. augusztus 15-én kora délután egyedül tartózkodott otthon testvérével, a 13 éves F. E.-vel. A fiú zuhanyozás közben kitalálta, hogy közösülni fog testvérével. F. Z. bement a húga szobájába, és odahívta a lányt is. A fiú ráparancsolt, hogy feküdjön hason az ágyra, a lány engedelmeskedett neki. Ekkor a srác megparancsolta, hogy húzza le pizsamanadrágját, amit a kislány már határozott „nem”-mel megtagadott. A vádlott ekkor ráfeküdt a testvérére, leszorította húgát, majd lehúzta a pizsamáját, miközben saját magáról is letolta a rajta lévő boxeralsót. A kislány próbált ellenállni, combját összeszorítva igyekezett tartani, és próbálta magáról lelökni a fiút. Ám ő szétfeszítette húga lábait és néhány percen keresztül közösült vele.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197231_auto_resized.jpg
origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715117419
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198248_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715117419
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197987_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A fejüket fogják a magyar szurkolók: lemondott a kapitány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715117419
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715117419
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198147_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos