Aktuális

Petrov akadályozta meg az atomháborút

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.09.23.

A nemrég elhunyt Sztanyiszlav Petrov akár az atomháborút is kirobbanthatta volna.

Május 19-én, 77 éves korában elhunyt Sztanyiszlav Petrov. Bár a hír első hallásra kissé idejétmúltnak hangzik, valójában minderről csak a közelmúltban értesült a média. Pedig ennek a nem túl ismerősen csengő nevű alezredesnek köszönheti a világ, hogy nem vált egy nagy, nukleáris pöcegödörré 34 évvel ezelőtt.

1983. szeptember 26-án Petrov volt a szovjet nukleáris védelmi rendszer egyik ügyeletes tisztje, amikor a műszerek komoly problémát érzékeltek. A műholdas radar ugyanis azt jelezte, hogy az Egyesült Államokból egy, később pedig további öt atomrakétát indítottak el, s azok egyenesen a Szovjetunió felé tartanak.

A férfira óriási súllyal nehezedett a felelősség. Feladata ugyanis az volt, hogy ezeket a korai jelentéseket továbbítsa a feletteseinek, akik aztán döntöttek volna például egy esetleges válaszcsapásról. Petrov azonban higgadt maradt, s úgy ítélte meg, hogy hibás riasztást kaptak. A döntést ugyanakkor nehezítette, hogy abban az időszakban a NATO komoly hadgyakorlatokat tartott, s a szimulációk során atomtámadás előkészítésére utaló, kódolt jeleket is sugároztak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között.

Az alezredes számításai végül azonban bejöttek, hiszen egyetlen rakéta sem hatolt be a szovjet légtérbe. A későbbi vizsgálat megállapította, hogy a téves riasztást a nagy magasságban vonuló felhők és a Molnija műhold pályájának összehangolódása okozta.

Petrov nem kapott elismerést tettéért. Bár felettese, Jurij Vonyincsev megdicsérte őt, jutalmat végül amiatt nem kapott, mert azzal a szovjet vezetés elismerte volna a radarrendszer hibáit. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142076_auto_resized.jpg
origo.hu

Jön a hatnapos munkahét a Samsungnál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142642_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505811
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505811
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca