Aktuális

Péter: 400 millióval vertek át az apácák

BLN

Létrehozva: 2016.05.21.

Egy apácarenddel keveredett szürreális elszámolási vitába Zsolt Péter. Az épületfelújításokat végző vállalkozónak 400 millióval tartoznak.

Forrás: Bánkúti Sándor

Halottak napja előtti éjszakán tették ki irodájából a vállalkozót az épületből, amit ő előtte hosszú évekig újított fel – állítja a vállalkozó. Zsolt Péter a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth Kálmán téri épületét hozta rendbe. Az ingatlan egy apácarend tulajdonában volt, a nagyobb részét pár éve adták el az egyetemnek, ahol azóta is működik a bölcsészkar. A felújítás alatt Zsolt Péter irodája az épületben működött. És most azért tüntet a térnél, hogy a 400 millió forintot, amit beletett, végre megkapja.

– Azon az éjszakán megjelent a biztonsági szolgálat, kitettek az irodából, hajnali kettőre lecserélték a zárakat. Az apácarend levélben annyit írt, megtört a bizalmuk – mondja Zsolt Péter. Pedig az iparkamara választott bírósága neki adott igazat.

– Szakvélemény mondja ki: a felújítás 600 millió forinttal növelte is az ingatlan értékét. Ami addig évi 25 milliós veszteséget termelt. A bizalom nem akkor tört meg, amikor kábelek lógtak a falból, hanem amikor szinte készen voltunk – mondja Péter.

Ekkor váratlan fordulat történik: a rend ügyvezetője lép oda, egy férfi.

Felújítás? Ha látja a felújítást, mutassa meg! Ez nem ér meg 400 milliót– mondja, de hiába említjük a bírósági döntést, azt mondja: arról nem kíván vitatkozni.

– Szeretnénk az egész épületet felújítani – köszön el. – Persze, hiszen még kétszer annyit rá lehetett volna költeni – legyint Zsolt Péter, akit igazán az háborított fel, amikor az apácarend azt közölte: nekik keletkezett 1,9 milliárdos káruk.

– Tehát nem tettem bele még többet, amit ki lehet lopni a zsebemből? Ezek az emberek nap mint nap tükörbe néznek, imádkoznak. És ez nem csak az én pénzem, a barátaimé is, és jelenleg azt sem tudom, a tízezres villanyszámlát hogy fizetjük ki – panaszolja Zsolt, aki három gyermek édesapja. Érzi, előbb-utóbb kénytelenek fizetni neki, de az újabb egy év. Magasabb egyházi fórumokon is próbálkozott, de elzárkóztak a tárgyalástól.

– Talán azt hitték, nem pereskedem, hiszen már mindenemet ráköltöttem az épületre. De muszáj harcolni. Ez egy nagyon kicsi rend, hat-hét apácával, és nem tehetnek róla, miről döntenek a vezetőik. De legalább tisztességesen elszámolnának. Csak ennyit kérek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei