Perverz dolgot tett elaltatott betegével az orvos

A fiatal nő hallotta, ahogy valaki maszturbál mellette, majd valami folyadék spriccelt az arcára.
A fiatal nő hallotta, ahogy valaki maszturbál mellette, majd valami folyadék spriccelt az arcára.

Komoly bajba került a Mount Sinai nagy tiszteletben álló orvosa, Dr. David Newman miután egy betege bizarr szexuális bűntett elkövetésével vádolja, számolt be a Mirror. A 22 éves nő vállában érzett fájdalmat, ezért fordult orvoshoz.

A nő késő este érkezett meg a kórházba, vállára panaszkodva. Egy privát szobába kísérték, ahol két nővér jelentlétében utcai ruháját lecserélte kórházi hálóingre a röntgenezéshez, valamint morfiumot kapott, hogy enyhítsék fájdalmait. Időközben Dr. Newman is megjelent, és annak ellenére, hogy figyelmeztették, már kapott a beteg morfiumot, még egy adagot beadott neki, mondván ez biztosan megszünteti a panaszait.

A szerektől szedált állapotban lévő nőt a doktor vizsgálgatni kezdte, ami abban nyilvánult meg, hogy a vállára tette az egyik, a mellére a másik kezét, majd ezután alaposabban megfogdosta mindkét mellét. Miután végzett a „vizsgálattal„ elfordult a nőtől, aki csak annyit hallott, hogy valaki maszturbálni kezdett. A világáról alig tudó nő kicsit később azt érezte, hogy valami nedves spriccel az arcára.

© Fotó: Mount Sinai

Miután egy másik orvos, Dr. Jagoda és egy nővér felébresztette, gyanúja beigazolódni látszott, amikor arcán és mellkasán odaszáradt nyomokat talált. A nő a hálóruhájával letörölte a maradványokat, majd egy zsákba tette a hálóinget.

© Fotó: YouTube

Ezt elmondta a másik orvosnak, Dr. Jagodának is, aki jelentette az esetet. A fiatal nő ezután a rendőröknek is beszámolt a történtekről. A beteg megmenekítette a DNS-mintát, amit a rendőrség felhasználhat a nyomozáshoz. A veterán orvos egyelőre nem szólalt meg az ügyben, ahogy kollégái sem fűztek kommentárt a történtekhez. A kórház maximálisn támogatja a nyomozást, és a vizsgálat lezárásáig Dr. Newmant eltiltották a betegektől.