Aktuális

Pénzért ölte meg a szőrmés milliomosnőt Tibor

K. V.

Létrehozva: 2013.09.21.

B. Tibor István felesége jelentette a rendőröknek, hogy 43 éves férje eltűnt. Az asszonynak fogalma sem volt róla, hogy élete párja azért szívódott fel, mert ő gyilkolta meg egy budai elit kerületben a szőrmebizniszből élő, 68 éves dr. Sz. Évát.

Végre kiderült, hogy miért kereste a rendőrség égre-földre a 43 éves B. Tibor Istvánt.

A férfi fotója a múlt héten szinte valamennyi újságban és esti híradóban megjelent. B.-t a felesége kerestette eltűntként, de a rendőrök már tudták, ő lehet az, aki szeptember 4-én meggyilkolta a 68 éves dr. Sz. Évát Budapesten, a XII. kerületi otthonában.

Miként a Bors tegnap megírta: Éva néni jóval az átlagon felül élt. Az asszony évente többször utazott az Egyesült Államokba, ahol leértékelt bundákat vásárolt, amiket idehaza busás haszonnal értékesített. Sofőrt tartott és kizárólag ­ét­teremben étkezett. A János Zsigmond úti házán kívül volt még egy ingatlana, melynek értéke százmilliós nagyságrendű. A rendőrség tájékoztatása szerint ezenkívül egy férfi ismerősével minden évben két hónapot töltött Los Angelesben. 

B. Tibor István egyébként az asszony házának közelében élt. Pénzszerzés céljából mászott be Éva néni otthonába egy nyitott ablakon. Az asszony még nem aludt. Amint meglátta a betörőt, kiabálni kezdett, B. ekkor bántalmazta, majd egy késsel többször megszúrta. Éva néni belehalt sérüléseibe.

A férfi elmenekült, haza nem mert többé menni. Felesége ezután jelezte a zsaruknak, hogy nem tudja, hová tűnt a férje.

Amint a média bemutatta B. fotóját, több bejelentés is érkezett hollétéről, a rendőrök már tudták, hol keressék. Az emberöléssel gyanúsított férfi viszont nem várta meg, míg elkapják, feladta magát. Bár vallomást nem tett, a poligráfos vizsgálaton megbukott, majd elé tárták a tárgyi bizonyítékokat.

Tibor megmutatta, hol mászott be Éva nénihez

Éva néni szőrmebiznisze mellett jó szívéről is híres volt. A Bors úgy tudja, hogy több alapítványt is segített pénzzel és adományokkal, sőt gyakorta támogatta anyagilag a hajléktalanokat is.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084507_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614618
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086469_auto_resized.jpg
travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"