Aktuális

Pénteki mészárlás: nyolc családtagját végezte ki ez a 24 éves albán férfi

Bors

Létrehozva: 2018.08.11.

Ridvan Zykaj elmenekült a helyszínről - a hatóságok szombaton fogták el.

Agyonlőtte családjának nyolc tagját egy 24 éves férfi pénteken az albán fővárostól, Tiranától 90 kilométerre délre fekvő Vlora városában – közölte a helyi rendőrség, amely nagy erőkkel keresi a gyanúsítottat.

A tettest Ridvan Zykaj néven azonosították és arcképét is nyilvánosságra hozták, hogy ezzel is elősegítsék a megtalálását. Zykaj hat másik rokonát is megsebesítette. Az MTI albán forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a gyilkos egy automata fegyvert használt a mészárláshoz. A férfi elmenekült a helyszínről.

A rendőrség arra figyelmeztetett, hogy Zykaj veszélyes, ezért ha valaki meglátja, próbálja meg elkerülni, aztán értesítse őket.

Az áldozatok között van Zykaj nagybátja, annak felesége és két gyerekük, valamint Zykaj további – távolabbi – családtagjai. A férfi indítéka egyelőre ismeretlen, de a hírek szerint bosszú állhat a kegyetlen mészáráls mögött, ami után a legtöbb albán szerint a halálbüntetés is kevés lenne.

Zykaj a mészárlás után a Facebookra is bejelentkezett, sőt, még kommentelt is. A rendőrség az IP cím alapján próbálta megkeresni. Telefonját már kikapcsolta, de mivel utoljára egy Selenica nevű város környékén jelentkezett be, arrafelé próblják felkutatni. A város 25 kilométerre található a mészárlás helyszínétől.

Update: A hatóságok összehangolt munkája eredményeként szombat délre lezártnak tekinthető a hajsza a mészáros után, az albán rendőrök ugyanis elfogták a családtagjait kiirtó Zykajt - írja a helyi Lajmi Fundit weboldal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143679_auto_resized.png
metropol.hu

Messit Lipcsébe hívják: Gulácsi és Orbán csapatába igazolhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot