Aktuális

Pedofilcsapdát állított a gyermekének, hogy egy életre megtanulja

Bors

Létrehozva: 2017.03.07.

Túl messzire ment?

Thomas a 12 éves amerikai fiú üzeneteket váltott egy 15 éves lánnyal, Amandával a Facebookon. Eddig semmi szokatlan nincs a történetben. A lány jelezte a srác felé, hogy szívesen találkozna vele, ezért a fiú felkerekedett és a megjelent a bemondott címen. Egyszer csak kattant a zár és két félmeztelen férfi megtámadta a gyereket - írja a Daily Record. 

“Én vagyok Amanda, akivel beszélgettél” - mondta az egyik pedofil. Thomas ekkor már vélhetően kapcsolt, hogy ez a történet valójában nem arról szólt, mint amire ő számított és segítségért kezdett kiáltani. Ekkor jelent meg Thomas édesanyja, aki még le is dorgálta a halálra rémült gyereket. "Hányszor mondtam már, hogy ne állj szóba idegenekkel az interneten? - kérdezte a jogosan dühös anya. “Bementél egy idegen házba. Mégis mire számítottál?" - tette fel a költői kérdést az asszony.

A srácnak Amanada a Facebookon azt mondta, épp zuhanyozni fog, de jöjjön csak, nagyon várja. A fiú pedig felpattant a bringájára és ment egy számára teljesen ismeretlen ingatlanba, hogy találkozzanak. Az anyja vélhetően nem először szólt a fiára, hogy legyen óvatosabb, de a gyerek nem jött még rá, hogy ilyen esetekben az életével játszik. Az anyja, pont ezért kérhette fel Coby Persint, hogy segítsen megszervezni egy kelepcét Thomasnak. Persin ismert és népszerű vlogger, aki nem először vállal be ilyet.

“Látod? Ez történik a gyerekekkel, csak ők nem jönnek ki a házból. Nincs ott anya, hogy megmentse őket” - mondta neki az édesanya, és sajnos igaza volt. Hogy ez a módszer megfelelő volt arra, hogy a fiú óvatosabb legyen, még nem tudni. Viszont mindenkinek magának kell eldönteni, hogy anyu helyesen járt e el vagy sem, hogy leszervezte ezt az átverést. Eddig nem mellesleg 25 millió ember nézte meg a videót. 

A lányokat se kímélte:

A történet nem újkeletű, a probléma viszont nem évült el. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek