Aktuális

Pécsi Ildikó: Látni sem akarom az unokámat

F. Zs.

Létrehozva: 2019.06.05.

Mit ér a pénz, ha nem társul hozzá szeretet? Nem sokat. Pécsi Ildikó pontosan tudja ezt, mégsem szeretne soha többé találkozni egykor imádott unokájával.

Forrás: Bors

 Véget ért egy hosszú jogi procedúra, Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő három évvel ezelőtt indított pert Pártos Csilla és annak fia, Csaba ellen, akik abban a budai ingatlanban éltek, ami a színésznő tulajdona. A bíróság ítélete szerint a lakást a bentlakóknak el kellett hagyniuk, ennek egyébként már egy évvel ezelőtt eleget tett Pártos Csilla, a fia azonban a végsőkig ott maradt, a végrehajtók megjelenéséig kitartott. 

A Bors megtudta, a lakás kulcsait a hivatalos szervek átadták a tulajdonosnak, az ügynek vége. Mégsem lehet elégedett senki. 
Pécsi Ildikó nagyon rossz egészségi állapotba került, megviselte lelkileg az évekig tartó per, ahogy a férjét, Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgót is. Mindketten sokat betegeskednek. 

A családi viszonyokban szintén visszafordíthatatlan károkat okozott a pereskedés. A színésznő és volt menye között végleg elmérgesedett a vi­szony, Ildikó a saját unokájával sem áll szóba. Sőt többé látni sem akarja. 

– Szeretem az unokámat. Ér­tékes ember, kitűnő tanuló az egyetemen – nyilatkozta a Borsnak, Pécsi Ildikó. – Az utolsó beszélgetésünk fájdalmas volt. Azt mondta, verseket ír, és meg is mutatta az írásait. Akkor, abban a pillanatban tudtam, hogy ez a gyerek az én vérvonalamból való. Az­óta az elmúlt években talán, ha háromszor találkoztunk. A mai napig szereti őt a szívem, de bocsánatot kérek a jó istentől: sem a volt menyem, sem az unokám ne jöjjön többé a közelembe, mert már sem a rosszat, sem a jót nem tudom elviselni. 

 viszonyukról és a lezárult perről szerettük volna megszólaltatni Pártos Csillát is.
– Az ügy lezárult, szeretném, ha megnyugodnának a kedélyek, éppen ezért nem szeretnék semmit hozzáfűzni – válaszolta megkeresésünkre.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135370_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól