Aktuális

Patkányüldözés után vették volna fel a rendelést a budapesti étkezdében

R. K.

Létrehozva: 2017.09.09.

Forrás: Pintér Péter

Egészen szürreális, már-már komédiába illő jelenetek játszódtak le a minap egy fővárosi étkezdében. Egy fiatal lány csütörtökön iskola után megéhezett, ezért úgy döntött, hogy betér egy közeli vendéglátóhelységbe néhány finom falat erejéig.

Rékát azonban valósággal letaglózta az, ami az ajtón belépve fogadta. Egyből hangos visításra lett figyelmes, amelyet elsőre nem is tudott hova tenni.

A személyzet több tagja is fel-alá rohangált az asztalok között, kezükben különböző takarításra használt eszközökkel. Réka csak úgy kapkodta jobbra-balra a tekintetét. Pillanatokon belül aztán fény derült az óriási felfordulás okára, amely nem más volt, mint egy padlón cirkáló patkány. A rágcsáló az életéért rohant, ami nem is csoda, hiszen Réka számára egyáltalán nem úgy tűnt, hogy békésen akarják őt eltávolítani a helyiségből a vendéglátósok. Habár úgy tűnt, hogy a rámért csapások meg sem kottyannak neki, végül az egyik végzetesnek bizonyult.

Az étkezdét vezető hölgy azért még biztosra ment, és egy vödör forró vízzel le is forrázta az elterült rágcsálót.

A helyiség úszott a vízben, Rékát pedig annyira sokkolták a történtek, hogy egyből elment az étvágya. Éppen ezért igencsak váratlanul érte, amikor a következő pillanatban a pult mögül megkérdezték tőle, hogy mit szeretne enni? Mondani sem kell, hogy sarkon fordult, és kiviharzott az étkezdéből.

A történtek rendkívül felháborították, hiszen úgy tűnt, elég rutinosak a patkányölésben a helyiek, ami nem sok jót sejtet… Panaszt is tett az egészségügyi ellenőröknél, és nagyon reméli, hogy hamarosan alapos ellenőrzésnek vetik majd alá a helyet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól