Aktuális

Pásztói horroranya: kiderül végre az igazság?

Bors

Létrehozva: 2019.09.22.

Hogyan művelhet egy anya olyan szörnyűséget, mint amit H. Mónika tett egészségesen született kisfiával? Hamarosan kiderül, hogy a nő előre eltervezte a gyilkosságot vagy esetleg pszichés baj áll a háttérben.

Nyomkövetővel a lábán, házi őrizetbe él H. Mónika, mint arról a Bors korábban beszámolt: a gyermekével végző nőt idén januárban engedték ki a rácsok mögül. Ismeretes: az asszony 2018. első napján egy patak hídja alatt szülte meg kisfiát, majd többször megütötte, fojtogatta a kicsit, végül egy bicskával levágta a kezeit és a fejét is. A testrészeket a patakba szórta, a gyerek fejét később egy kutya találta meg. 

A vádirat szerint a nő 2017 nyarán esett teherbe, pedig  élettársával további gyerekek vállalását már nem kívánták. H. Mónika mindenki, még a párja előtt is titokban tartotta terhességét. Az asszony ügyében már tartottak egy előkészítő ülést, jövő kedden az első tárgyalási nap következik a Balassagyarmati Törvényszéken.

Amikor H. Mónikát annak idején előzetes letartóztatásba helyezték, élettársa úgy nyilatkozott: kitart párja mellett. A férfi azóta kívánt bővebben nyilatkozni.

– A bíróság úgy ítélte meg, hogy a letartóztatással elérni kívánt cél eny­hébb kényszerintézkedéssel is megvalósul – magyarázta korábban érdeklődésünkre dr. Pongó Erik ügyvéd. Hozzáfűzte: ügyfele természetesen boldog volt, hogy kiszabadulhatott a rácsok mö­gül. Most elektronikus nyomkövetővel felszerelve tölti napjait. – Édesanyja fogadta be, az ő lakását nem hagyhatja el – mondta az ügyvéd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713476411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142086_auto_resized.jpg
vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713476411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713476411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713476411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze