Aktuális

Parfümje miatt majdnem ugrott Csilla jogsija

L. B.

Létrehozva: 2017.09.25.

Forrás: MTI

Rutinellenőrzésnek indult, ám kínos procedúra lett egy kétgyerekes családanya rendőri igazoltatásából a napokban. Csilla Balmazújvárosból Debrecen felé tartott munkába, amikor leintették.

– Elkérték a forgalmimat, aztán felszólítottak, hogy fújjam meg az alkoholszondát. Nem a tölcséres, nem a pálcikás, hanem egy gömb alakú volt, aminek egy kis lyuk van a tetején. Kétszer is megfújatták velem, aztán arrébb álltak, és tanácskozásba kezdtek. Azt gondoltam, hogy a papírjaimmal nincs valami rendben. Kérdeztem, hogy mi történt, erre mondták, hogy bejelzett a szonda – elevenítette fel a Borsnak Csilla, aki köpni-nyelni nem tudott, hiszen állítása szerint több mint egy éve nem ivott alkoholt.

– 1,76-ot mutatott, eszerint minimum ki kellett volna esnem a kocsiból, vagy alkoholmérgezést kapnom. Az egyikükön már láttam, hogy nevet magában, de szerencsére jött a harmadik, aki hozott egy másfajta szondát, mondván, ha ez is bejelez, elveszik a jogsimat – mesélte a nő, aki ekkor már meglehetősen feszült volt. 

Sokféle szonda van

– Ma már leginkább elektronikus, cserélhető befújórészes darabokat használnak a rendőrök, de számtalanféle eszköz van a piacon – mondta a Borsnak Kovácsi Tamás közlekedési szakértő. – Az alkoholszondák feladata a vér alkoholtartalmának meghatározása, de ez közvetve történik, a kilélegzett levegő alkoholtartalmának mérésével. A vérvételes vizsgálatnál tehát nincs pontosabb.

Ám szerencséjére a pálcikás szerkezet már a valóságot mutatta. A dolog megfejtése, hogy nem a műszer volt a hibás, hanem Csilla parfümje okozta a galibát.

– Azt mondták, hogy a fújásommal a szonda bemérte a körülöttem lévő levegőt, aminek a parfümöm miatt magas alkoholtartalma volt. Az egy dolog, hogy a munkából elkéstem, de a frászt is rám hozták. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nincs náluk többféle műszer – mondta az autós.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét