A XXI. században él, de a társadalmi normákat és szabályokat teljesen figyelmen kívül hagyva, középkori körülmények között töltötte mindennapjait egy ózdi pár. A most 29 éves I. Szilvia és élettársa, J. István együtt nevelte a nő előző kapcsolatából született nyolcéves Eriket és a kétesztendős Laurát, akiket rendszeresen kényszerítettek szexuális cselekményekre.
Tüzet raktak a gyerekek ruháiból
A horrorszülők állati sorban éltek és a gyermekeket is ilyen körülmények között tartották: munkájuk nem volt, vándorló életmódot folytattak, rokonoknál, barátoknál, de előfordult, hogy elhanyagolt környezetben, alapvető bútorok nélküli albérletben laktak, többnyire Ózdon. A nagyobbik gyermek 2013-ban kezdte meg az általános iskolát, azonban nem járt rendszeresen, elhanyagolt, gondozatlan volt a külseje, felszerelése hiányos volt, nem viselt az évszaknak megfelelő ruházatot. A gyermek még az első osztályt sem fejezte be. A vádlottak nem biztosították a mindennapi és megfelelő élelmet sem. A fiúnak a hidegtől fagyási sérülései is keletkeztek, de a családsegítőtől kapott ruhákat a szülők – érthetetlen okból – az udvaron máglyára vetették, a gyerekek tovább fázhattak.
Utánozniuk kellett a perverz felnőtteket
Az igazi pokoljárás akkor kezdődött a kicsik számára, amikor az anyjuk 2013-ban összejött J. Istvánnal. A két pedofil számos alkalommal a gyermekek előtt élt szexuális életet, s arra kényszerítették az akkor 8 és 2 éves gyermekeket, hogy utánozzák őket és szexuális cselekményeket végezzenek. A férfi egy alkalommal a kisebbik gyermekkel aktust is létesített, amiről az édesanya is tudott, mégsem tett semmit ellene. A gyermekeket végül 2014 októberében emelték ki a családból és nevelőszülőkhöz kerültek. A nevelőszülők egyszer csak azt vették észre, hogy a kicsik meztelenre vetkőzve imitálnak olyan szexjeleneteket, amiket korábban láthattak a „szüleiktől”.
Szeretné visszakapni a szülői jogát Szilvia
Vezetőszáron, egy kommandós kíséretében vitték a Debreceni Ítélőtáblára tegnap délben Szilviát. A másodrendű vádlottat, egykori élettársát nem vezették elő. Szilvia remegő fejjel, nagyokat sóhajtva hallgatta a terhére rótt cselekmények sokaságát. J. István korábbi vallomásából kiderült, tagadja a bűnösségét, s csak azt szerette volna elérni, hogy a gyerekek saját apjukként tekintsenek rá.
– Mit mondhatnék, bíró úr? – sóhajtott az utolsó szó jogán Szilvia, aztán azzal állt elő, hogy a tetemes bűnlajstrom nagy része hazugság, és sírva azt is kijelentette, hogy szeretné visszakapni a gyerekeit. A könnycseppek nem hatották meg a bírót, az elsőfokú ítéletnek helytadva az anyát kilenc, a férfit pedig tíz év fegyházra ítélték. A nő szülői felügyeleti jogát még a jövőben születendő gyermekei vonatkozásában is megszüntették. Van még két gyermeke, akik szintén nevelőszülőknél élnek. Róluk sem tud semmit, még azt sem tudta megmondani, hogy az egyikük pontosan mikor született.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.