Aktuális

Őzbakgázolás Budapesten - A buszmegállóból ugrott a kocsi alá Bambi

Hu-Zo

Létrehozva: 2020.04.28.

Különös baleset történt hétfő reggel Budapesten. Elütöttek egy őzet a VIII. kerületi Kálvária téren.

Forrás: Móricz István

Vagyis nem a budai hegyekben, nem is a város határá­ban, hanem a város sűrűn be­épített részén. A nem mindennapi baleset hétfő reggel 6 óra után történt. Az őz a Dankó utca felől érkezett, és a téren található buszmegállóból, az utasok közül ugrott egy arra közlekedő személyautó elé. Az ütközés következtében az állat elpusztult.

A sofőr nem sérült meg, csak az autója. A vezetője azt mondta, hogy mindössze a jobb lámpa törött el, a jobb sárvédő pedig behorpadt.

– Valószínűleg a Fiumei úti temetőből érkezett ez az őzbak, ahol korábban találhatott már magának élőhelyet – mondta Zahán Viktor, a Budakeszi Vadaspark sajtóreferense a Borsnak. 

– Igaz ugyan, hogy a temető viszonylag bent van a városban, de onnan kifelé vannak olyan zöld folyosók, ahonnan most bejuthatott a városba, sőt az is lehet, hogy már korábban megérkezett, és egy eldugottabb részen élt a temetőben. Ez az időszak az, amikor keresik a territóriumukat a bakok, és ilyenkor nagyobb távolságokat is megtesznek, akár több tíz kilométert is.

Lakóterületen kívül ebben az időszakban érdemes lassítani, ahol kitett táblák figyelmeztet­nek a vadveszélyre, de városban ilyenre nyilván nem lehetett számítani. Ha nem történt volna meg ez a baleset, hálóval esetleg körbe lehetett volna keríteni, vagy nyugtatópuskával elaltathatták volna – mondta a szakember. 

Az utóbbi években többször előfordult, hogy a főváros peremén élő vadállatok az ösztöneiket követve behúzódtak a kertvárosi övezetbe. Ezek elsősorban vaddisznók voltak, sőt olyan is előfordult már, hogy a Dunából kellett vaddisznót menteni.

A XII. kerületben rókák is kerestek már élelmet vagy búvóhelyet az elhagyott hétvégi házak kertjében, és a nyestek sem ritkák. Erzsébeten pedig vadkacsák is sétálgattak az utcán 1,5–2 kilométerre a Dunától este 10 után. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688111
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei