Aktuális

Overdose csikója is csodaló

Bors

Létrehozva: 2017.10.24.

Hatalmas karriert jósolnak a magyar csodaló, Overdose kétéves csikójának. Rose Fire rögtön megnyerte első versenyét, és zsokéjával máris a világbajnokságra készül.

Elég nehezen indult a kettőnk kapcsolata, mert tulajdonképpen miatta van egy lyuk a lábamon. Úgy történt, hogy mindenképp én akartam betörni őt, vagyis először meglovagolni. Felnyergeltük, de amikor megpróbáltam ráülni, megrúgott pont a combomon. Az volt a szerencsém, hogy ott volt a telefonom, ami ripityára tört a zsebemben, de volt, ami felfogta a rúgást. Viszont így is két hét kényszerpihenőre kellett mennem. Nagyon bántam, hogy nem én ülhettem fel rá először – meséli a kezdeti kálváriát Alexandra a Borsnak. 

Tart az idegenektől

Ennek ellenére Rose Fire és ő elválaszthatatlanok. Sőt a ló gazdája is kifejezetten Alexandrához igazítja a versenyeket. – Eddig egy kvalifikációs versenyünk volt együtt, amit meg is nyertünk. Ezen csak kezdő lovak vesznek részt. Majdnem olyan, mint egy normális verseny, csak itt nincs pénzjutalom, illetve kicsit elnézőbbek, ha a ló nem áll fel fél másodperc alatt a startgéphez. Az idegenek zavarba hozzák Rose Fire-t. Jelenleg a világbajnokságra készülünk. Szerintem egy verseny sikere 70 százalékban a lovon múlik és csak 30 százaléka a zsokén. De nagyon bizakodó vagyok – mondja izgatottan Alexandra.

Bajnok génjei vannak

Egyébként nagyon aranyos állat Rose Fire. Igaz, nagyon érzékeny ló, minden rezdülésre figyel, pedig még csak kétéves. Kimondottan szereti az embereket, de ha lovakról van szó, igyekszik az összeset maga alá gyűrni. 

– Nagy benne a versenyszellem. Ez annak is köszönhető, hogy Overdose csikója, de a genetika mellett sokat számít, hogy miként tartják, milyen tréninget kap. Ő nagyon jó minőségű tápot, mégis is az alma a kedvence. Hihetetlen, mit művel egy almáért. Ha megérzi, hogy van nálam, addig bökdös, piszkál, míg oda nem adom neki. Szeretjük egymást nagyon, és a rövid idő ellenére összeszokott párost tudunk alkotni – teszi hozzá. 

Vasparipán gyakorol

Alexandra azt is elmesélte, hogy nagyon maximalista, ha versenyről van szó, sőt otthon egy vaslovon gyakorol. – Mivel egyelőre élő lovam nincs, így otthon van egy nagy vaslovam, ami sokat segít a gyakorlásban. Nehéz elképzelni, de az állóképességet elképesztő módon javítja. Különösen akkor van jelentősége, amikor már a ló kezd fáradni, és már csak a lovas erején múlik a győzelem. 

Csodalónak nevezték

A világranglista 3. helyezése volt Overdose legnagyobb eredménye. A 2005-ben született állatot a németek Csodalónak nevezték. Lábsérülése miatt 2013-ban visszavonult. Rövid pályafutása során 14 versenyt nyert meg. 2015-ben pusztult el. Értéke fénykorában 1,5 milliárd forint volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137222_auto_resized.jpg
origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713408913
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137541_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129048_auto_resized.png
hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713408913
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713408913
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713408913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713408913
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni