Aktuális

Ötvenéves ritkaságot újított fel Ferenc

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.10.03.

<p>Európa minden országából megkeresik Hoffer Ferencet, ha Volkswagenjüket akarják felújítani. Ha pedig saját, 1967-ben gyártott Transporter T1-es buszával közlekedik, megállítják, hogy fotózhassák. </p>

– 1974-ben kerültem a budapesti Mozaik utcai VW szervizbe. Szerencsére egy olyan emberhez, aki minden tudását átadta. Mellette szerettem bele a VW-kbe – mesélte a Borsnak Ferenc. 

– Jöttek a buszok és a bogarak. A T1-es típust, amilyen az én birtokomban is van, az 1960-as évek legelején kezdték gyártani. Ezek végtelenül egyszerű autók. Egy csavarhúzóval és egy villáskulccsal már el lehetett indulni vele a nagyvilágba. Nem városi le­genda, hogy a szakadt ékszíjat egy nejlonharisnyával is lehetett pótolni. A mai napig él az az őrület, hogy a szembe jövő VW buszt vezetők integetnek egymásnak.

– Egy ilyen busz ára a német internetes oldalakat böngészve 15 ezer eurótól 70–80 ezerig terjed (4,5 milliótól 21–24 millió forint). 15 ezer euróért általában egy roncsot kapsz, és még rá kell költeni tízezret, hogy utcára mehessen. Nosztalgiából veszik az emberek – mondta Hoffer Ferenc, akinek a buszában több érdekesség is van. Az övé 1967-ben készült T1-es típus, amit csak egy évig gyártottak. Az üzemet még az 1930-as években alapították, és ak­koriban mind­egyiket a birodalmi sassal is díszítették. Ilyen emblémát tu­dott a kormánykerékre szerezni. Elöl osztott ablaka van, ami előre nyitható, sőt a tetejére egy lehúzható létrával fel is lehet mászni. 

– Korábban sok zenésznek volt Volkswagenje. Ha elromlott, hozzám jött Takáts Tamás, Felkai Miklós, Závodi János, Falusi Mariann. Ugyanakkor Európa számos országából megtalálnak a márka szerelmesei. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142039_auto_resized.jpg
life.hu

Ő Victoria Beckham ritkán látott húga: Louise-szal akár ikrek is lehetnének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142153_auto_resized.jpg
vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713476111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713476111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713476111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze