Aktuális

Őt nem akartam bántani, csak a babát – mondta az exét is kivégző csecsemőgyilkos

Bors

Létrehozva: 2018.07.22.

Az alabamai férfi, aki két évvel ezelőtt megtámadta terhes ex-barátnőjét és meggyilkolta a még meg nem született gyermekét, azt mondta egy barátjának, hogy „Nem akartam őt bántani, csak a csecsemőt” - hangzott el a tárgyaláson.

A 31 éves Christopher Ammons Kemp nem tagadta, hogy 2016 márciusában megtámadta volt barátnőjét, a 28 éves, hét hónapos terhes Jessica Jacksont, és felel is a tettéért - mondta el a támadó védőügyvédje, John Robbins, írta az AL.com.

Az ügyvéd azt is elárulta, hogy ügyfele nem tervezte el előre tettét, ezért szeretné, ha védence enyhébb ítéletet kapna. Állítólag Kemp arról tanúskodott, hogy nem emlékszik pontosan a tettére, bár az ügyészek azzal érveltek, hogy arra készült, hogy megölje a gyermeket. A gyilkossággal vádolt férfi azt állítja, hogy ő csak pánikba esett, és kábítószer fogyasztása miatt teljesen kiestek neki a történtek, nem tudta, hogy mit tesz.

A pár még a középiskolában ismerkedett össze. Egy ideig jártak egymással, majd szakítottak. 2014-ban azonban újra összejöttek, és folytatták a kapcsolatukat. Ekkor azonban Jackson már házas volt, de elvált Kemp kedvéért. Miután elvált, 2015-ben Kemp és annak egy korábbi viszonyból született lánya odaköltöztek hozzá. Ezután többször szakítottak, de mindig ki is békültek, ám egészen addig nem volt köztük fizikai erőszak.

Ám Jackson akkor megrémült, mikor Kemp puskát fogott a házára, miután megtagadta tőle a szexuális kapcsolatot. Ezután a nő kirúgta a férit, zárat cseréltetett, és ex férje segítségével elkezdett felkészülni kislánya születésére.

Mivel Jessica már nem volt hajlandó többé találkozni Kemp-el, a férfi pár nappal később visszament a házhoz és levágta a házról az áramot. Ezután a nő aggódva a biztonságáért egy anyaotthonba költözött. De márciusban visszatért az otthonába és a garázsba sétálva meglátta, hogy ott áll Kemp, valami rózsaszínnel a kezében. A férfi lehúzta őt a földre, és a fejére húzta azt, ami a kezében volt. Ezután a férfi annyira megverte őt, hogy a baba többszörös csont és koponyatörést szenvedett, a lágy részei is leszakadtak. A még meg nem született, 37 hetes kislány belehalt a többszörös sérülésekbe.

A nő sokáig kórházban volt, családja már a legrosszabbtól tartott, mivel két napig kómában volt és sok vért veszített, de végül túlélte a támadást.

A férfit családon belüli erőszak és gyilkosság vádjával letartóztatták. Még folyik a tárgyalás. Ha elítélik, halálbüntetés várhat rá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól