Aktuális

Ostrom Budapesten a Star Wars-jegyekért: rekordot döntött a Jediláz

G. Sz.

Létrehozva: 2017.12.11.

Még soha egyik Star Wars-filmre sem adtak el annyi jegyet egy nap alatt Magyarországon, mint Az utolsó Jedikre.

December 9-én tartották a legújabb Csil­lagok há­borúja film, Az utolsó Je­dik ame­rikai premierjét, és az első kritikák teljesen odá­ig vannak a Rian Johnson rendezésében készült új részért. Azok a szerencsések, akik a hollywoodi Shrine Auditoriumban már láthatták szombaton a filmet, ki­emelték, hogy talán ez az első olyan Star Wars-epizód, amiben az új és a régi karakterek is nagy fejlődésen mennek keresztül és állítólag az alkotás még a régi rajongók számára is bőven tartogatott meglepő, hidegrázós pillanatokat. A magyar mozik december 13-ától, azaz szerdától vetítik az új részt, és természetesen nálunk is hatalmas az érdeklődés a produkció iránt. A rajongói roham miatt már október 10-én, az online jegyértékesítés első napján voltak gondok a Cinema City Magyarország szervereivel, és a Jedi-láz azóta sem csökkent.

– Egyik előző Csillagok háborúja részre sem adtunk el annyi jegyet egyszerre egy nap alatt, mint Az utolsó Jedikre – közölte a Borssal Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketingigazgatója. A hazai mozikban maratoni vetítések is lesznek, vagyis egymás után adják le az előző, Az ébredő Erő című részt, és az új nyolcadik részt.

– Csak maratonból nyolc moziban 23 show-nk lesz, és a rajongók körében ez azért népszerű, mert így az új részt este hét óra helyett egy órával hamarabb, már hat órakor meg lehet nézni. 13-ára, a hazai premier napjára több mint száz előadásunk van és folyamatosan nyitunk újakat is, még 14-én hajnal 1 óra 20 perckor is kezdődik vetítés – mondta Buda, aki hozzátette, a legnagyobb mozijukban, az Aréna Plázában lesz olyan, hogy a 23 teremből 15-ben megy majd Az utolsó Jedik.

Carrie Fisher kiakadna

Carrie Fisher 2016. december 27-én, 60 évesen hunyt el, így a rajongók a Star Wars: Az utolsó Jedikben láthatják utoljára a színésznőt Leia hercegnőként. Fisher ebben a filmben is kulcsszepet játszott, nem véletlen, hogy a világpremiert a rendező Rian Johnson is az ő emlékének ajánlotta:

– A mai estét Carrie-nek szeretném ajánlani, aki ha most itt lenne, biztos a középső ujját mutogatná nekem és azt mondaná: A fenébe Rian, ne merészelj ünneprontó lenni és egy tisztelgéssé tenni ezt az örömteli estét. Szóval ma este érezzük nagyon jól magunkat Carrie-ért – mondta a rendező. Fisher az új mozi forgatása alatt hunyt el, és halála után egy nappal, 84 éves édesanyja, Debbie Reynolds is követte.  

Luke végre visszatér

A hetedik rész végén, pár perces néma megjelenése után ezúttal valóban visszatér Luke Skywalker a vászonra. Azok, akik már látták Az utolsó Jediket, állítják, hogy Mark Hamill talán soha nem volt ennyire jó, alakítása rendkívül megindító, és már most több olyan mondatát is kiemelték, amiből később szállóige lehet. A 66 éves színész óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy harmincnégy év után ismét köz­ponti figurája lehett a Star Wars-történetnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze