Aktuális

Összevesztek, majd meggyilkolta lakótársát Budapesten a vietnami férfi

Bors

Létrehozva: 2017.04.19.

2015 augusztus 11-én este 7-kor két vietnami férfi összeveszett albérletében, amelyben már több éve éltek két másik honfitársukkal. A vitát lökdösődés követe, amely folytatódott a lakás előtt is. Az 54 éves V. V. Q ekkor meglökte 38 éves lakótársát, aki olyan szerencsétlenül esett el, hogy a fejét a betonba verte, és elvesztette eszméletét. 

Az ájult férfit a szomszédok vitték be a lakásba, mentőt viszont csak másnap hívtak hozzá a lakótársai, mikor képtelenek voltak felébreszteni. A mentők még kórházba szállították a 38 éves férfit, de két hét múlva elhunyt.

A rendőrséget a mentők értesítették, a nyomozók az 54 férfit elfogták a bérelt lakásban, előállították és halált okozó testi sértés gyanúsítottjaként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya a nyomozást befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek – számolt be róla közleményében a rendőrség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144602_auto_resized.png
hirtv.hu

Érkezik az újabb benzinárstop?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543009
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543009
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144927_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot