Aktuális

Összetört az elhunyt tűztáncos, Linda férje

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.05.04.

Megtörten beszélt fájdalmáról a súlyos égési sérüléseibe belehalt tűztáncosnő férje. Lindát két kislánya is gyászolja.

Kilenc- és másfél éves kislánya és férje gyászolja a tragikus körülmények között elhunyt Farkas Lindát. A kivételes tehetségű tűztáncos március végén súlyos égési sérüléseket szenvedett. Egy információink szerint saját maga által tervezett jelmez gyulladt meg rajta. Testének több mint hatvan százaléka megégett. Heteken át küzdöttek érte a győri Petz Aladár Kórházban. A 35 éves tűzművész vasárnap feladta a harcot.

Linda 2003-ban alapította meg saját színházát. Divattervezőként, táncosként kezdettől forradalmi színpadi megoldásokban gondolkodott.

– Ebben a műfajban főleg önállóan tanul az ember. Magam találok ki trükköket, továbbfejlesztem mások mozdulatait. Napi három órát gyakorolok tűz nélkül – nyilatkozta néhány éve a Joynak. A szombathelyi lány 2007-ben lett édesanya, Barka születése előtt egy héttel még fellépett. Alig három hét alatt visszanyerte formáját, újra táncolt. Férjével, Lászlóval mindig megvitatták az alkotás fázisait. Második gyermekük, Lava csak másfél éves. – Szeretem a munkám adta művészi szabadságot és az önmegvalósítási lehetőséget, és hogy a családom is részese lehet mindennek – mondta Linda. 

A Borsnak sikerült telefonon elérnie Linda férjét, akit leírhatatlanul megviselt Linda elvesztése.

– Össze vagyunk zavarodva, nagyon mély most a gyászunk. Korai lenne még beszélni, nagyon fáj – mondta a gyászoló férj. 

Farkas Linda sérülése után számos találgatás kezdett keringeni. Lapunknak a család egy közeli barátja beszélt a kórházban töltött utolsó napokról. 

– Mesterséges kómában tartották, de voltak pozitív jelei, hogy az égési sérülések ellenére Linda túléli. Az ujjai amputálása után felmerült, hogy egyik karját elveszíti, de az orvosok bíztak, hiszen Linda embertelen küzdelmet folytatott. Mások már belehaltak volna ilyen sérülésekbe. Az égett bőrfelületeket eltávolították, de a bőrt nem tudták még visszapótolni. Tartottak attól, hogy a bőre megfertőződik, és nem sokkal halála előtt belázasodott – mondta a család ismerőse.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság jelenleg életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségének gyanújával vizsgálja Linda halálának körülményeit. Ennél többet érdeklődésünkre nem közöltek. Úgy tudjuk, ahogy kigyulladt Linda egész emberalakos jelmeze, a körülötte lévők azonnal oltani kezdték.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144561_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kik állnak Magyar Péter mögött? Itt a lista azokról, akik támogatják a baloldal legújabb reménységét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713535218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713535218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot