Aktuális

Összeszurkálta saját kislányát, 13 évet kapott

MTI

Létrehozva: 2017.03.16.

Jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a lajosmizsei férfit, aki egy konyhakéssel többször mellkason szúrta saját másfél éves kislányát.

A táblabíróság tizennegyedik életévét be nem töltött személy  sérelmére elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a  jelenleg 33 esztendős vádlottat, és a szabadságvesztés mellett  megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát is.  

A vádlott, akit erőszakos bűncselekmény miatt korábban már öt  év fegyházra ítéltek, 2014-ben született kislányával, élettársával  és rokonaival lakott egy lajosmizsei házban, míg az asszony 2015  májusában el nem hagyta.  

A férfi 2014-től többször fogyasztott kábítószert, a  bűncselekmény elkövetése előtt - bánatában, hogy élettárasa nem  költözött vissza hozzá - négy napig "kristályt" szívott. A  drogfogyasztás után a vádlott hallucinált, úgy vélte, hogy a  körülötte lévő családtagjai meg akarják ölni, gyermekét el akarják  tőle venni. 2015. szeptember 10-én reggel  magához vett egy 21  centiméteres pengéjű konyhakést, és a magához ölelt kislányát  négyszer mellkason szúrta. Ezt követően öngyilkossági szándékkal  önmagát is háromszor megsebezte, de csak jelentéktelen sérüléseket  okozott saját magának.  

A vádlott szülei, amikor meglátták a véres férfit, elvették  tőle a kislányt és a kést, majd mentőt hívtak. A mentősök a  gyermeket nem vizsgálták meg, mert a rokonok azt állították, csak a  férfi sérült meg. A vádlottat kórházba vitték, ám ezután a nagymama  észrevette a kislány mellkasi sérüléseit, ezért orvoshoz vitte. A  doktor nem ismerte fel a mellkasba és hasüregbe hatoló szúrt  sérüléseket, ezért azokat leragasztotta, és hazaküldte őket. A  gyerekhez csak azután hívtak mentőt, hogy délután várt hányt.  Sérüléseit Szegeden látták el, életét a szakszerű orvosi  beavatkozás mentette meg.  

A tárgyalásra kezén és lábán összebilincselve elővezetett férfi  tagadta, hogy ő sebesítette volna meg életveszélyesen gyermekét, az  utolsó jogán úgy fogalmazott, mindketten áldozatok. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603918
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603918
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603918
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603918
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603918
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban