Aktuális

Oroszoknak súgott a nácikról Rökk Marika

Bors

Létrehozva: 2017.02.21.

A náci Németországról kémkedett Moszkvának a második világháború alatt Rökk Marika. A magyar születésű, Berlinben frenetikus karriert építő színésznő tevékenységéről szóló leleplező írásokat ötven éve titkosították, a most nyilvánosságra került iratokra a Bild napilap tette rá a kezét. 

Információik szerint Rökk a férjével, a filmrendező Georg Jacobyval a Krona nevű kémszervezet tagja volt, s létfontosságú titkokat juttatott el az orosz hadvezetésnek a Barbarossa hadműveletről, melyben Hitler Oroszország 1941-es lerohanását tervezte, illetve az 1943-as kurszki csata előkészületeiről is. 

Rökk Marika 1913-ban született Kairóban, ahol a szülei éltek, gyerekkorát azonban teljes egészében Budapesten töltötte. Fiatalon emigrált Németországba, ahol hamar igen komoly népszerűségre tett szert a náci pártvezetés körében. Hitler állítólag személyesen támogatta a pályafutását, az akkori amerikai zenés szupersztárok, Ginger Rogers, Rita Hayworth német megfelelőjét látta benne. Rökk pedig alaposan kihasználta a hatalmasságok támogatását, a titkos iratok szerint egy időben Hitler propagandafőnöke, Joseph Goebbels szeretője volt. 

A Krona kémhálózatot az orosz titkos ügynök, Jan Csernyak működtette, akit a háború alatt csak az „árnyék nélküli emberként” emlegettek – fantasztikus képessége volt, hogy nyom nélkül eltűnjön üldözői elől. Ő szervezte be Rökk Marikát, és továbbította a náci vezetéstől szerzett, igen értékes információit Moszkvának.

Rökköt a második világháború után két év kényszerpihenőre küldték, az újjáalakult német kormány eltiltotta a filmezéstől. Nyilván ismert náci kapcsolatai miatt, és nem azért, mert megsejtették a szövetségeseknek oly hasznos, háborús kémtevékenységét. 

Később tovább építhette karrierjét, de 1951-ben önként visszavonult a színjátszástól, és butikot nyitott Düsseldorfban, bár a most napvilágra került, kémkedéséről készült jelentések szerint ez csak afféle fedősztori volt, Rökk továbbra is adatokat küldött a szovjeteknek a vasfüggöny mögé.

Mata Hari a németek legendás kémnôje volt 

Mata Hari, azaz Margaretha Geertruida Zelle, 1876-os, hollandiai születésű bártáncosnő volt, aki magánéleti válságait követően Párizsba szökött és a tánc mellett kurtizánnak csapott fel. Ennek során került kapcsolatba a francia politikai elittel, miközben a német titkosszolgálat is felfigyelt rá és kapcsolatrendszerére, és H21 fedőnév alatt alkalmazásba vette. Az elsô világháború alatt anyagi gondjai miatt Hágába menekült, majd 1917-ben perbe fogták francia katonák halála miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725614
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség