Óriási nőn vitázik Hamburg

Egy vitatott művészeti alkotás miatt áll a bál Hamburgban. Az Alster folyóban felállították azt a négy méter magasan kiemelkedő nőalakot, amiért hosszasan küzdött alkotója.
Egy vitatott művészeti alkotás miatt áll a bál Hamburgban. Az Alster folyóban felállították azt a négy méter magasan kiemelkedő nőalakot, amiért hosszasan küzdött alkotója.
Augusztus elsején állították fel az Alster folyón Oliver Voss legújabb alkotását, amely egy óriási nőalakot ábrázol, aki úgy pancsol a folyóban, mintha egy fürdőkádban tenné ezt.

Az alkotó hosszasan harcolt, hogy művét ország-világ előtt kiállíthassák, hiszen legalább hét hatóság kifogásolta a hungarocellből készült alkotás kiállítását. A vízből csak a feje és a térdei lógnak ki annak a szőke bombázónak, akinek tíz napon át az a „feladata”, hogy felhívja a figyelmet Hamburgra, a város híres szülötteire, s a folyó jellegzetes gőzhajóira.

A város vezetői, sőt a művész maga sem tartja kizártnak, hogy a nem mindennapi látványosság a fürdőzők célpontjává válik, s úszva, illetve valamilyen vízi járművel próbálnak majd meg a közelébe férkőzni a hívatlan vendégek. A négy méter magas alkotást egy uszállyal kellett a helyére szállítani, a művelet ráadásul nem volt veszélytelen – a hatalmas szobor bármikor a vízbe fordulhatott volna .
GYLF