Aktuális

Ördögi tervet eszeltek ki a kegyetlen szülők, hogy megmagyarázzák kisfiúk rejtélyes eltűnését

Bors

Létrehozva: 2019.04.25.

A rendőrség szerencsére átlátott a gonosz páron.

Forrás: police

Az ötéves illinoisi fiúcska édesapja kétségbeesve hívta a rendőrséget április 18-án, miszerint kisfia eltűnt. A kiérkező nyomozóknak azt mondta, hogy este mindkét gyermeket egyszerre fekteték le aludni a feleségével, ám reggelre hült helyét találták a kis AJ-nek. Felkutatták utána a ház minden zugát, a közeli mezőt, a patak partját, még a benzinkúthoz is elmentek, de sehol sem találták a gyermeket. A nyomozóknak egyre szembetűnőbb volt a rettentő kosz és bűz a házban, miközben hallgatták a szülők magyarázkodását.

A konyhában vastagon állt a feketés barnás kosz, a földön alig lehetett lépni a kutyaüröléktől, és a gyerekek szobájában szinte az összes ablak be volt törve. A rendőröknek egyre gyanúsabb lett a két szülő. K9-es kutyákkal nézették át a házat és a környéket, ám nem találtak nyomokat. A hatóság emberei arra következtettek, hogy a kisfiú nem hagyta el a házat, legalábbis nem a saját lábán. A nyomozás előrehaladtával kiderült, hogy a kis AJ-t 2013-ban, születése után elvette a gyámhatóság szüleitől, mert súlyosan bántalmazták őt, sőt, ópiátszármazékot is találtak a kicsi szervezetében.

2015-ben mégis visszakerülhetett valódi szüleihez. Később a főbérlőjük kérte meg a rendőrséget, hogy nézzenek rá a két gyermekre, mert hetek óta nincs se áram, se gáz, se víz a lakásban, mivel nem lettek kifizetve a számlák. Az akkor kiérkező járőrök egészségesnek és boldognak találták a két gyermeket, nova láttak rajtuk furcsa sérüléseket. A szülők azzal magyarázták a sebeket, hogy feltehetőleg a kutya okozta őket, miközben játszottak. Ezt a rendőrök el is hitték, és nem foglalkoztak tovább a családdal.

Április 24-én 16 kilométerrel távolabb az otthonuktól megtalálták a kisfiú holttestét műanyag zsákokba csomagolva, egy erdő mélyén. A nyomozók azt feltételezik, hogy a szülők gyilkolták meg a gyermeket, majd rejtették el holttestét. Úgy próbálták megvezetni a hatóságokat, hogy eljátsszák fiúk rejtélyes eltűnését, magukra öltve az aggódó szülők szerepét. Miután az anya, JoAnn Cunningham, és az apa, idősebb Andrew Freund gyanúsítottakká váltak, mindent megtettek, hogy akadályozzák a nyomozást. A rendőrségnek egyelőre nem sikerült kiderítenie a gyermek halálának okát, de egyre több bizonyíték gyűlt össze a szülők ellen, így letartóztatták őket.

Gyermekgyilkossággal, súlyos testi sértéssel, családon belüli erőszakkal és hatóság félrevezetésével vádolják őket.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713485111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713485111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713485111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713485111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze