Aktuális

Orbán Viktor tiszafüredi dísznyerget ajándékozott a japán császárnak

Címkék
közélet

Bors

Létrehozva: 2019.12.08.

Egy úgynevezett tiszafüredi dísznyeregre esett a választás. Ezt a hagyományos magyar nyeregtípust, amelyet a magyar huszárság is évszázadokon keresztül használt a szakírók egyfajta összekötő kapocsnak tekintik a honfoglalás kori magyar lovaskultúra és a modern idők között. A Császári Udvartatás Hivatala köszönettel fogadta az ajándékot – tudta meg a <a href="https://ripost.hu/politik/orban-viktor-tiszafuredi-disznyerget-ajandekozott-a-japan-csaszarnak-2195248/" target="_blank">RIPOST.</a>

Az ajándék felidézte a 150 évvel ezelőtti diplomáciai kapcsolatfelvétel emlékét. Az 1869-ben egy évi hajóút után Japánba érkező magyar küldöttek egy történelmi magyar dísznyereggel ajándékozták meg Meidzsi császárt. Külön érdekesség, hogy a küldöttségnek tagja volt az Xantus János, aki többek között a budapesti állatkert megalapításáról és nemzetközi kutatóexpedícióiról nevezetes.

A másfél évszázaddal ezelőtti történet felidézésében fontos szerepet játszott Dr. Bencze István az Eurázsiai Összefogásért Alapítvány vezetője, aki már több történelmi lovas expedíció keretében járta be Ázsiát és mindenféle lovas hagyomány tudós ismerője.

Így tudható, hogy a japán-magyar lovaskapcsolatokban fontos szerepet játszottak a szigetországba a XIX. század végétől rendszeresen behozott bábolnai magyar tenyészlovak, amelyek nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvendenek mind a mai napig. Csak kevesen tudják, hogy Hirohito császár hosszú éveken át ragaszkodott egy magyar eredetű, Sirajuki névre hallagató lóhoz. A név jelentése japánul Fehér Hó.

Az 1890-es évektől a lószállítmányokkal együtt magyar lovas szakemberek is érkeztek Japánba, akik nem kis mértékben hozzájárultak a lovaskultúra és hagyományok fejlődéséhez.

Így hát kézen fekvő volt a 150 évvel ezelőtti, 1869-es gesztus megismétlése. Mivel az eredeti nyereg pontos formájáról nem sikerült forrásokat felfedezni, az a döntés született, hogy egy történelmi magyar nyereg legyen a 2019-es ajándék.

Egy úgynevezett tiszafüredi dísznyeregre esett a választás. Ezt a hagyományos magyar nyeregtípust, amelyet a magyar huszárság is évszázadokon keresztül használt a szakírók egyfajta összekötő kapocsnak tekintik a honfoglalás kori magyar lovaskultúra és a modern idők között.

Az ajándékba adott nyereg már a török idők hatásait is mutatja, azt a változatot, amely főúri később nagypolgári körökben volt kedvelt. Ma már csak nagyon kevés mester képes az elkészítésére, a japán császárnak ajándékozott példány Sáfár Benedek Magyar Népművészet Ifjú Mestere, kismarosi nyeregkészítő mester alkotása.

Az iparművészeti remeknek tekinthető nyerget a Császári Udvartartás Hivatala köszönettel átvette.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól